KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Színes fátyol

Ádám Péter

The Painted Veil – amerikai, 2006. Rendezte: John Curran. Írta: Somerset Maugham regényéből Ron Nyswaner. Kép: Stuart Drybourgh. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Naomi Watts (Kitty), Edward Norton (Walter), Liev Schrieber (Charlie), Toby Jones (Waddington). Gyártó: Emotion Pictures / Dragon Studios / Warner China Film. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 125 perc.

 

Ha nem tévedek, Simenon mellett W. Somerset Maugham regényeiből készült a legtöbb mozifilm. A legújabb Maugham-életrajz szerzője szerint mindmáig (a tévéadaptációkat nem számítva) csaknem ötvenszer vitték filmre a műveit, nem egyet kétszer-háromszor is. A mostani film az azonos című regénynek már második adaptációja: az első Richard Boleslawski összecsapott és zavaros filmje volt, Greta Garbóval a főszerepben. Akárhogyan is, ezt az 1934-es Festett fátyolt, amelynek forgatókönyve sok mindenben el is tért a regénytől, ma már csak a főszereplőért érdemes újra megnézni.

Az új változatnak tagadhatatlanok az érdemei. Sokkal átgondoltabb a cselekményvezetés, sokkal tisztábban rajzolódnak ki a történet és a szereplők körvonalai; sokkal érzékletesebb a történelmi háttér, az öntudatra ébredő kínai társadalom bonyolult világa. És ott van még – smaragdzöldjével, a sziklakúpok közt lomhán kanyargó folyóval meg az ilyen jellegű filmekben elmaradhatatlan esővel – az 1934-es változatból teljesen hiányzó kínai táj.

A fojtó családi légkörből menekülő csinos fiatal lány (Naomi Watts) rövid ismeretség után férjhez megy egy Sanghajban dolgozó kutató orvoshoz (Edward Norton), aki magával viszi Kínába. De a házasság – talán a férj gátlásossága vagy ügyetlensége miatt – balul üt ki, az unatkozó fiatal asszony egy angol diplomatával próbál vigasztalódni. Mire a férj bosszúból magával viszi az ország szívébe, ahol kolerajárvány tizedeli a lakosságot. A film két ember lassú érzelmi közeledésének lélekrajza, háttérben a kínai nacionalizmus eszmélésével és a brit gyarmatbirodalom összeomlásával.

A világos cselekményvezetés, persze, egyszerűsítés is. A gondtalan londoni társasági élet ugyanolyan kontrasztja Sanghajnak, mint az élni vágyó Kitty a görcsösen merev Walternak, mint a filmbeli kereszténység a buddhizmusnak vagy a kínai „babonák” az európai rációnak. A méltóságteljesen bonyolódó történet gyilkos erőket sejtet a látszatok mögött: mintha a két főhős sorsa, a kolerajárvány és a kínai történelem tektonikus rengései mind-mind egyetlen nagy metaforának volnának alkotó elemei. Ráadásul a film mindvégig ügyesen egyensúlyoz a giccs határán, és csak elvétve billen át (de akkor nagyon) a harsány hatáskeltés övezetébe.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9178