|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/június
|
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégKalifornia királyaPápai Zsolt
King of California – amerikai-mexikói, 2007. Rendezte és írta: Mike Cahill. Kép: Jim Whitaker. Zene: David Robbins. Szereplők: Michael Douglas (Charlie), Evan Rachel Wood (Miranda), Greg Davis Jr. (Joseph), Gerald Emerick (Sheriff). Gyártó: Millennium Films / Lone Star Film Group / Emmett/Furla Films. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 96 perc.
Cirka egy-másfél évtizede lépett színre az a Hollywooddal flörtölő, magát mégis öntudatosan függetlennek valló amerikai rendezőgeneráció, amelynek Wes Anderson és Alexander Payne a vezéregyéniségei. Ez a hol művészi, hol művészies, hol pedig művészieskedő filmekben gondolkodó társaság, ha revelatív pillanatokat nem is, kellemes perceket már szerzett a nézőnek, elég csak olyan opusokra gondolni, mint a Petárda, az Okostojás vagy a Schmidt története. Mike Cahill ennek a csapatnak a tagja, Payne osztálytársaként végzett a UCLA-en, és hozzá hasonlóan a diszkréten művészi közelítésmódra esküszik, legalábbis debütáló – forgatókönyvíróként is jegyzett – munkája ezt jelzi.
A Kalifornia királya első látásra úgy fest, mintha A nemzet aranya című közelmúltbéli mainstream-darab filléres kistestvére lenne, a gyökerei azonban valahol a Száll a kakukk fészkére című klasszikusnál keresendőek, nyilván nem véletlenül: annak a filmnek a producere, ennek a főszereplője volt Michael Douglas. Forman munkáját nem csupán a középpontban álló rokonszenves mániákus figura és a történet abszurdba hajló tálalása idézi, hanem a kísérőzene egyik főmotívuma is, azonban – tegyük hozzá rögtön – a párhuzamok itt véget is érnek. A Kalifornia királya szerethető, de erőtlen film, elsősorban azért, mert a sztorijában nincs kilencven percnyi érdekesség. A pszichiátriáról két év után kincskeresői indulatokkal telten szabadult apa és kamaszlánya kapcsolatát hol komolykodóbb, hol ironikusabb tónusban bemutató mozi ugyan bővelkedik remek részletmegoldásokban – kedvesen szellemes például a zárókép, továbbá akadnak jól elhelyezett poénok is –, de számos epizódja erősen funkciótlan. Ezek az epizódok nemhogy a cselekményt nem építik, de a főszereplők kapcsolatát sem árnyalják, bármennyire is sokat dolgozik ezen a Prospero és Don Quijote kései leszármazottját adó Douglas és a Tizenháromból megismert Evan Rachel Wood.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 978 átlag: 5.54 |
 |
|
|
|
