|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDAz élőhalottak visszatérnekKlág Dávid
The Return Of The Living Dead – amerikai, 1985. Rendezte: Dan O’Bannon. Szereplők: Thom Matthews, Linnea Quigley, James Karen. Forgalmazó: InterCom. 86 perc.
Dan O’Bannon ma már láthatólag az Alien-franchise jogaiból él, pedig a hetvenes–nyolcvanas években forgatókönyvíróként ugyanúgy segített a horrorfilmek új generációjának megteremtésében, mint John Carpenter és Ridley Scott, akiknek vagy a debütáló (Dark Star) vagy a nemzetközi sikert meghozó filmjét (A nyolcadik utas: a Halál) írta. A határozottan sci-fire specializálódott O’Bannon 1985-ben rendezi első – és utolsó előtti – filmjét, amiben egy új szörny teremtése helyett inkább a Romero-féle zombihagyományt eleveníti fel a lehető legarcátlanabb módon.
És mi más lenne a legarcátlanabb mód, mint teljesen hülyét csinálni a zombikultuszból? O'Bannon élőhalott-hordái amellett, hogy rövidtávfutókat megszégyenítően rohangálnak, és közben a nyolcvanas évek kultikus egysorosaival fárasztanak („Küldjenek… még… mentőst!”), megelőlegezik a kilencvenes és kétezres évek olyan sikeres zombikomédiáit, mint a Hullajó vagy a Haláli hullák hajnala, ahol az élőholtak az apokalipszis helyett a mindennapok abszurd lovasai lettek.
Míg Romero filmjei az általános emberi és társadalmi viselkedést voltak képesek a lassan dülöngélő zombihordával bemutatni, O’Bannon filmje konkrét időkapszula készítési idejéről: Az élőhalottak visszatérnek tinijei ugyan gyorsan avuló szlenget beszélnek, vérciki ruhákat hordanak és kihalófélben lévő sztereotípiákat testesítenek meg, de az idősebb generáció még mindig a hidegháború teljes készültségében várja az inváziót. Nem is lehet eldönteni, melyik a félelmetesebb, hogy a feltámadó halottak ártatlan emberek agyát zabálják tömegesen, vagy hogy ezen belföldi konfliktus megoldására van egy kidolgozott – habár vészesen fatalista – katonai protokoll.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1271 átlag: 5.38 |
|
|
|
|