|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAirborneBarotányi Zoltán
A nagy történetek mindig valahol a távolban kezdődnek és a „szobákban” érnek véget, ott bevackolnak valamely sarokba és egy rég elfelejtett játékmaci ölében álomra hajtják fejüket. Így van ez filmünk sztorijával is, amely valahol az Úr keze ügyében lévő – tehát tőlünk tökéletesen távoli – Kaliforniában startol, később a történet áthelyeződik Cincinattiba, ami már majdnem olyan, mint Miskolc (egy fenét olyan, de legalább jól hangzik), s végül a szívünkbe fúródik, akár egy csöppnyi morális tanulságba, heroizmusba és kuráréba mártott mérges nyilacska. Szubtrópusi tájon indul a nevelési regény: Mitchell, a körmönfont tinédzser egyre csak a hullámokon siklik, agyában a hullámok (és egyebek) távollétében is ott dübörög a Szörfing Börd csőrének mániákus üteme: „Upapa umámá, upapa ummámámá” – s így tovább. Ekkor váratlanul a messzi északra űzik a zord szülők, ahol a helybéli surmók finoman szólva idegenkedve fogadják a távolba szakadt véglényt. A helyi baró csávók – kiknek nemes ízlését közmondásszerűen illetlenség felülbírálni – jobban szeretnek jéghokizni, s ez máris elég a drámai konfliktushoz. Ezután rohamszerűen közeledik a végkimenetel: Mitchell unott, mint egy hetvenéves angol lord, vadul stíröli a helyi felhozatalt, hülyeségeket beszél, így hamarosan elterjed, hogy egyrészt ő módfelett „cool” (lédiz), másrészt egy nagyképű nyálas jöttment, akit mihamar szurokba és tollba kell forgatni (dzsentlemen). Mitchell egyre inkább úgy fest, mint a megtestesült Bob herceg: veretes görkoriján siklik át a városon, előtte számos utca, mindegyiken van sarok, ám a legszebb rózsaszál akkor is, örökké, szilánkosan tört szívvel… Jön még a helyi diszlexikális intelligencia, szerepe szerint konfrontál, fitymál, denunciál és provokál. Mitchell előbb megszégyenül a próba során (nincs benne elég hübrisz), később elfogadja a kihívást, győzelemre viszi a csapatot, ő mutatja be a legtöbb C-elemet, övé a kertészlelkű rózsaszál dolgos keze: örül a néző és Huszka Jenő – utóbbi halotti poraiban. A film maga egyébként diszkréten visszafogott körítése az aleatorikus ritmusban felbukkanó szörfbetéteknek és a finálé orgiasztikus görkorcsolyaversenyének, amely már majdnem olyan jó, mint az MTV Sports. Autszájderek, félénkek, és kisebb átlagsebességűek számára tanulságként marad a kérdés – ha már fontosabb és szórakoztatóbb dolgoktól megfosztatik az ember, akkor legalább döntsük el, melyik a jobb: szörfözni avagy hokizni?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1021 átlag: 5.54 |
|
|
|
|