|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziMR73Forgács Nóra Kinga
MR73 – francia, 2008. Rendezte és írta: Olivier Marchal. Kép: Denis Rouden. Zene: Bruno Coulais. Szereplők: Daniel Auteuil (Schneider), Olivia Bonamy (Justine), Catherine Marchal (Marie Angéli), Francis Renaud (Kovalski), Gérald Laroche (Matéo). Gyártó: LGM / Gaumont / Medusa / Studio Canal. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 116 perc.
Két remek zsánerdarab (Gengszterek, 36) szűk körű, de megkérdőjelezhetetlen sikere után jogosan előzte meg érdeklődéssel teli várakozás Olivier Marchal legújabb bűnfilmjét. Az MR 73 első harminc perce még beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egy borostás arcú, cigarettával meg fegyverrel hadonászó részeg hekus buszeltérítő magánszáma után lassú sodrású, időbontással és késleltetett információkkal operáló bűnügyi történet indul, a kiégett főhős informális nyomozásba kezd egy gyilkosságsorozat ügyében. Mindeközben szuggesztív világ épül: őrszobáinak ridegségét, belső tereinek alulvilágítottságát, ősprofi nyomozójának cinikus fatalizmusát és bűntényeinek szertartásos brutalitását tekintve Marchal Marseille-e sötétebb Hollywood bármelyik noir városánál. Ám ezután megkezdődik a megállíthatatlan lejtmenet. Az elsőre egyéninek ható stiláris megoldások (mint a gyakran szubjektív nézőpontból felvett rövid snittek és a fekete-fehér flashbackek) aránytalanul hangsúlyossá válnak, funkciójuk azonban elveszik, pusztán leplezik a dramaturgiai szerkezet átgondolatlanságát és az akciók fájdalmas hiányát. Sötét sorsmese helyett az emberekkel általában igen ritkán megeső, nagyon szörnyű dolgok eposzi terjedelmű felsorolását kapjuk – az egyéni tragédiák sora krimiből zsarumelodrámává oldja, majd tökéletesen felismerhetetlenné lúgozza a film műfaját.
A 36 stílusos akciókrimi volt, ami a feszesre szabott cselekmény és a takarékosan jelzett érzelmek sodrában csiszolódott zsaruetikáról és kirekesztbettségről szóló sorsmozivá. Új, megtörtént eseményekre épülő filmjében Olivier Marchal ismét a sorsszerűséget és a kirekesztettséget választja fő motívumoknak. Bár a sorsot jelképező fegyver ezúttal el is sül a film végén, az MR 73 mégsem mélyül tragikus fátumfilmmé. Ha valamiért mégis emlékezetes, az talán Daniel Auteuil borotválatlan arca.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1364 átlag: 5.56 |
|
|
|
|