KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hívatlanok

Hungler Tímea

The Strangers – amerikai, 2008. Rendezte és írta: Bryan Bertino. Kép: Peter Sova. Zene: Tom Hajdu és Andy Milburn. Szereplők: Liv Tyler (Kristen), Scott Speedman (James), Gemma Ward (Maszkos nő), Kip Weeks (Maszkos férfi). Gyártó: Vertigo Entertainment / Mandate Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 85 perc.

 

Tucat-horrorunk leginkább komolyan vehető sokk-effektje sajnos azon tény, hogy a sztori megtörtént eseményeken alapul. Minden más: klisé, unalom, következetlen dramaturgia és idegtépő zenei aláfestés. Pedig nem indulunk rosszul: ifjú pár, elhagyatott erdei vityilló – a kissé feszült viszonyról csakhamar kiderül, a hölgy nemet mondott a fiú lánykérésére, most épp emésztik a történteket. A megbékélés fázisában, hajnali négy körül valaki dörömböl az ajtón, és Tamarát keresi. Hogy ezek után mi következik, előre sejthető. A maszkos-baltás zaklatók ezúttal hárman vannak, ki-be járkálnak a házból, telefonokat tesznek tönkre, autókerekeket szurkálnak ki, kicsavarják a biztosítékot, lövöldöznek, mindezt mindig a félhomályból, takarásból előbukkanva. Hőseink célja nem lehet más csak a túlélés.

Hogy mindehhez minek Gemma Ward, az új generációs topmodell, ha a babaarcú maszk alatt nem látszik belőle semmi, örök rejtély marad. Mint ahogy az is, hogy a rendező miből gondolta, hogy ezzel az igencsak vérszegény sztorival kihúzhat egy filmidőt. A bevezetés még hagyján, a tárgyalás azonban nem áll másból csak riogatásból, visításból, menekülésből, lábficamokból, bújócskából és nyöszörgésből. Félelmünket feltehetőleg a zárt tér, az ok- és arcnélküli testi-lelki terror hivatott felkelteni, de nagyobb a kísértés elmerengeni a viktimológián, mint tövig rágni a körmeinket izgalmunkban. Mégis, miért hagyja magára az éj közepén hősünk a hősnőt, ha előtte már egy titokzatos nő a frászt hozta rájuk? Miért nem hívja a helyszínre érkező közeli barát a rendőrséget, és minek megy be a házba, ha arra érkezik, hogy üvölt a lemezjátszó és a párocska kocsiját valaki miszlikbe aprította? Őszintén reméljük, hogy a válaszokat nem a Hívatlanok: A kezdet adja meg.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9523