|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/június
|
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
 |
|
 |
|
|
|
|
MoziA látogatóPápai Zsolt
The Visitor – amerikai, 2007. Rendezte és írta: Thomas McCarthy. Kép: Oliver Bokelberg. Zene: Jan A. P. Kaczmarek. Szereplők: Richard Jenkins (Walter Vale), Hiam Abbass (Mouna), Haaz Sleiman (Tarek), Danai Gurira (Zainab), Marian Seldes (Barbara). Gyártó: Groundswell / Next Wednesday / Participant. Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 104 perc.
A véletlenekre alapozó cselekményszervezési eljárások szép karriert futottak be a nyugati filmművészet száztíz éve alatt, jóllehet ezek szerepét és fontosságát a különböző korszakokban nagyon eltérően ítélték meg. A klasszikus filmben a ritkábban előforduló véletlenek jobbára a figurák (ellen)állóképességét nyomatékosították, míg a modern filmben a karakterek esendőségét húzták alá. A kortárs amerikai független filmben – a Szex, hazugság, videótól a Bobby Longig – gyakran akad példa a kétfajta hagyomány keresztezésére: a filmek véletlenfelfogása a modernizmushoz áll közelebb, ámde valamiféle eredendő optimizmus letéríti a műveket a teljes negativizmus pályájáról. A látogató ékesen bizonyítja ezt, a film érdekessége nem kis részben abból fakad, hogy miközben a véletlenek a legelemibb sorsformáló tényezővé válnak benne, a hősök nem csak veszítenek, de valamit – ha mást nem, hát némi önismeretet – nyernek is általuk.
A történet főszereplője Walter Vale, a kiégett, magányos, hatvanhoz közeli egyetemi oktató, aki véletlenszerű események sorozatában lehetőséget kap arra, hogy megszínesítse sterilen szürke mindennapjait: megismerkedik egy fiatal, multikulti szerelmespárral (arab fiú, fekete lány), később pedig a fiú édesanyjával is erős szívbéli kapcsolatba keveredik. Jóllehet életének nagy katarzisa megmarad ígéretnek, Waltert a véletlenek nemhogy bedarálnák, ellenkezőleg: mintha felráznák fásultságából.
A látogató New York pazarul megfestett tablójának előterében játszódó szolid – mindazonáltal fajsúlyos politikai kérdéseket is megpendítő – kamaradráma, amit fentieken túl példás ritmusa, továbbá a valóban élő karakterek tesznek vonzóvá. Az eddig többek között A dicsőség zászlaja, a Syriana vagy A kutya éve című mozikból színészként ismert Thomas McCarthy rendező–forgatókönyvíró képes végig érdekfeszítőnek megtartani ezt a, lássuk be, nem túlságosan kurrens témát, az pedig már-már bravúros, ahogy az elidegenedés modern ember számára időtlennek tetsző problematikáját összeköti az aktuálpolitikai kérdésekkel.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1031 átlag: 5.5 |
 |
|
|
|
