KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hét élet

Vajda Judit

Seven Pounds – amerikai, 2008. Rendezte: Gabriele Muccino. Írta: Grant Nieporte. Kép: Philippe Le Sourd. Zene: Angelo Milli. Szereplők: Will Smith (Ben Thomas), Rosario Dawson (Emily), Woody Harrelson (Ezra), Barry Pepper (Dan), Michael Ealy (Ben testvére). Gyártó: Columbia / Escape Artists / Overbrook / Relativity Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 123 perc.

 

A boldogság nyomában igaz meséjének rendezője, Gabriele Muccino és Will Smith újabb egymásra találása azon trükkös melodrámák sorába csatlakozik (21 gramm, Ütközések), melyek a súlyos, érzelmes, giccsbe hajló cselekményt szokatlan szerkezettel, komplex dramaturgiával ellensúlyozzák. A több szálon futó, tablószerű narratíva esetünkben annyiban módosul, hogy a címben említett hét életet összeköti egyetlen figura, a főhős, akinek személye azonban végig homályban marad, ahogy legfőbb motivációja is, hiszen a végső, nagy igazság csak a film legvégére, fokozatosan derül ki. Annyit látunk, hogy hősünk neveket ismételget, embereket figyel meg, akikkel szemben valamiféleképpen Isten nagykövetét akarja játszani.

Épp az információknak ez a drasztikus visszatartása adja a film erejét, hiszen igen magas fokú nézői aktivitást igényel, hogy összerakjuk az alkotók által összekevert kirakósjáték darabkáit. Ám sajnos pont ezt az örömöt veszik el tőlünk, amikor a váltogatott idősíkok és cselekményszálak, a fel-felsejlő érthetetlen, de jelentőségteljes epizódok helyét átveszi egy kronologikus szerelmi történet. Mintha csak a rendező filmje felénél megijedt volna a szétszabdaltságtól, és ezzel a megnyugtatóan banális fogással próbálna kihátrálni belőle. Így azonban a sikeres nézői nyomozás nem nyeri el méltó jutalmát egy katartikus „leleplezéssel” a végén, hiszen a megoldást csak elkenik az alkotók, és továbbra is a romantikus vonalra fókuszálnak. Ráadásul azzal, hogy a szerelmi szál ennyire ránehezedik a többire, rendkívül aránytalanná válik és sérül a szerkezet (olyannyira, hogy még a hét életet is nehéz számba venni, hiszen van, akit egy percig sem látunk a vásznon), amit pedig egy ilyen filmnél patikamérlegen kellene kiszámolni. Nagy kár, mert ha a Hét élet megmaradna a 21 gramm nyomdokain, és nem akarna a Love Story lenni, lehetett volna több-zsebkendős dráma is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9710