KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rövidlátók

Varró Attila

Megane – japán, 2007. Írta és rendezte: Naoko Ogigami. Kép: Noboru Tanimine. Szereplők: Satomi Kobayashi (Taeko), Mikako Ichikawa (Haruna), Ryo Kase (Yomogi), Ken Mitsuishi (Yuji), Masako Motai (Sakura). Gyártó: Nikkatsu / Nihon Eiga. Forgalmazó: Odeon Kft. Feliratos. 106 perc.

 

A japán filmrendezőnők Naomi Kawese nevével fémjelzett legújabb hulláma nem éppen vígjátékok révén várt ismertté: így aztán a komor szépségű dokudrámák generációjában helyet talált Naoko Ogigami eddigi négy filmjével fontos hiánypótlónak is tekinthető – egyszerre gazdagítja kortársnői kisrealista, vidéki életképeinek sorát és a valahol Ozunál indult minimalista családi komédiák szívmelengető tradícióját. Ogigami tipikus mikrocsoportja a 2007-es Sirály falatozó óta egyfajta vadidegenekből felépülő (főként női) családmodell, amely valami isten háta mögötti ponton, egyfős vendéglátóhely köré szerveződik: legyen az kuncsaftokra váró japán kisétterem Helsinki egyik zugában vagy néptelen tengerparti fogadó a Rövidlátók névtelen szubtrópusi szigetén, Okinawától délre. A rendezőnő ezúttal is egy beilleszkedés üdvözülés-történetét beszéli el, imádott készétel-metaforáinak fogásaiban feltálalva: eltitkolt magán-apokalipszise elől menekülő nagyvárosi tanárnő-hőse eleinte bosszankodva keresi helyét a tenyérnyi vidéki éden bizarr asztaltársaságában, ám a hóbortos népség egyszerű igazságai és szépség iránti fogékonyságuk hamarosan rabul ejtik, majd a helyével együtt elveszett lelki békéjét is megtalálja köztük.

Ogigami tiszta, levegős meséje a műfaj honi hagyományaihoz illőn mindössze pármondatos: konfliktusok, fordulatok csupán kósza pillanatokra kavarják fel állóvizét, hogy aztán még egyazon mikrotörténeten belül le is csendesedjenek. Laza, epizodikus cselekménye, bájos ellipszisei, gyakorta hosszas késleltetésen alapuló halk szavú humora ezúttal is a megszokott nemzeti ízeket hozzák, egyfajta hamisítatlan japán válaszként a Fargo vagy az Eszelős szívatás groteszk falujáró-komédiáira (lásd még Nobuhiro Yamashita friss filmjeit, élen a nálunk is bemutatott Lesipuskásokkal) – mintha csak a Miért éppen Minnesota hősnője a zord középnyugati tél helyett Kikujiro nyarában lelne menedékre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9893