|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/június
|
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
 |
|
 |
|
|
|
|
MoziFree RainerBaski Sándor
Free Rainer – német-osztrák, 2007. Rendezte: Hans Weingartner. Írta: Hans Weingartner és Katharina Held. Kép: Christine A. Maier. Zene: Andreas Wodraschke és Adem Ilhan. Szereplők: Moritz Bleibtreu (Rainer), Milan Peschel (Phillip), Simone Hanselmann (Anna), Gregor Bloéb (Maiwald). Gyártó: Coop 99. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 138 perc.
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a munkában megfáradt melós a tévé elé lerogyva nem a legújabb valóságshow-t nézi, hanem a Fassbinder retrospektívet, elalvás előtt pedig Goethe-kötetet olvasgat. Hans Weingartner elképzelte, és sajnos komolyan is vette saját utópiáját. Előző filmjében, az Edukators-ban újbalos fiatalok próbálták kitalálni, hogyan lázadhatnának a kapitalista társadalom ellen. A fiatal osztrák rendező már itt sem titkolta, hogy szimpatizál hőseivel, idealizmusa a Free Rainerben azonban már inkább naivitásnak tűnik. Feltehetőleg a Harcosok klubja volt a minta, már ami a stílust és a témát illeti, de maró szatíra és dühös társadalomkritika helyett Weingartner csak az értelmiségi vágybeteljesítésig jut el.
Producer főhőse épp olyan, amilyennek egy kereskedelmi tévé fejesét Móricka elképzelné (alakítja: Moritz Bleibtreu). Cinikus, lelketlen, agresszív és a nap 24 órájában tömi magába a kokaint, mígnem egy közlekedési baleset után ráébred arra, hogy munkaadó csatornája – saját, hathatós közreműködésével – agyatlan zombivá változtatja az embereket, és mindezt azért, hogy jobb fogyasztókká nevelje őket. Rainer a társadalom néhány szerencsétlen kitaszítottjából csapatot szervez maga köré, segítségükkel meghekkeli a nézettségmérő rendszert, hogy a toplisták élére a szenny és mocsok helyett a kultúrát közvetítő programok kerüljenek.
Nehéz lenne vitába szállni a filmnek azzal a tételével, hogy a kereskedelmi tévék showműsorai masszívan pusztítják a nézők agysejtjeit, mint ahogy szellemes az a felvetés is, mely szerint az embereket – kellő sulykolás árán – az értékesebb műsorokra is ugyanúgy rá lehet szoktatni, Weingartner azonban irónia és szatíra helyett szentimentalizmussal súlyosbított demagógiával vázolja fel a helyzetet. Naivnak és butának tekinti nézőit, ez pedig, egy olyan film esetében, ami éppen az emberek elbutítása ellen kíván felszólalni, több mint kínos.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1112 átlag: 5.47 |
 |
|
|
|
