KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Bergman-jelenetek

Gelencsér Gábor

Jelenetek egy házasságból (Scener ur ett äktenskap) – svéd, 1972. Szereplők: Liv Ullmann, Erland Josephson. Forgalmazó: RTL Filmklub. 167 perc. Jelenetek a bábuk életéből (Ur marionetternas liv/Aus dem Leben der Marionetten) – német, 1979/80. Szereplők: Robert Aztorn, Christine Buchegger. Forgalmazó: RTL Filmklub. 104 perc.

 

A szinte zárt rendszert alkotó hatalmas Bergman-életműben különösen szoros kapcsolat fűzi egymáshoz a Jelenetek egy házasságból és a Jelenetek a bábuk életéből című filmet. Az eredetileg hatrészes tévésorozatnak készült Jelenetek egy házasságból első epizódjában tűnik fel a főszereplők látszólag kiegyensúlyozott kapcsolatát ellenpontozó baráti pár, amint a kölcsönös gyűlölet és megvetés lemeztelenített, kontrollálatlan állapotában lelkileg gyilkolják egymást. A Bábuk…-at ennek a házaspárnak a sorsa ihlette, vagyis nem a még elfedett, nem is az épp kirobbanó, hanem a már „beállt” válság állapota: mi következhet ezután? Nem véletlen talán, hogy egy eredetileg eleve sorozatként elképzelt mű folytatása, egyik epizódjának kifejtése teremt ennyire szoros motivikus kapcsolatot az életműben (ahogy az sem, hogy Bergman épp a Jelenetek egy házasságból főszereplőit lépteti fel újra harminc évvel későbbi utolsó filmjében, a Sarabande-ban.) Paradox módon azonban mindez ezúttal inkább csak külsődleges, már-már esetleges kapcsolat; a két Jelenetek…-nél számos egymáshoz közelebb álló filmet találhatunk a rendkívül gazdag életműben.

Az első Jelenetek… témája és stílusa egyaránt hétköznapiságával, egyszerűségével tüntet, ezzel szemben a második épp ellenkezőleg, felfokozottságával és szélsőségességével. Az előbbiben Bergman banalitásokból épít katedrálist, az utóbbiban ellenben mintha szándékosan túlesztétizálná magát: korábbi fogásait halmozza, keveri, fokozza végletesen és a végletekig. A házaspár világa (és sorsa) ismerős és nyitott, a „bábuké” megközelíthetetlen és zárt. A korábbi filmben Marianne és Johan a nézővel együtt fedezi fel, majd szembesül kapcsolatuk törékenységével, amelynek nincs semmiféle mély pszichikai, társadalmi, netán teológiai vagy filozófiai oka. Még csak nem is a polgári világ elidegenedettsége van a háttérben (noha a szereplők hangsúlyosan jómódú, sikeres értelmiségiek), csupán a mindennapok rutinja, apró megalkuvásai mögött bomlasztó rossz közérzet, s nem utolsó sorban az ezzel való szembesülés, a változtatni akarás igénye, még ha ez töréshez, szenvedéshez vezet is. Meg katarzishoz – ahogy legalábbis a film befejezése, megint csak magától értetődő egyszerűséggel, sugallja.

Mindehhez képest a Jelenetek a bábuk életéből a „negatív lenyomat”: Isten csendje után az emberé. Katarzis helyett gyilkosság, szeretetkapcsolat helyett néma bezáródás – esztétikai értelemben is. Marianne és Johan története intenzív és koncentrált, de ugyanakkor már-már dokumentarista közvetlenségű. Katarináé és Peteré ezzel szemben tagolt, epizodikus és rendkívül elvont. A történet tétjét veszti, amikor in medias res a gyilkossággal kezdődik, így az ezt követő időfelbontásos szerkezet nem a drámának, hanem a (pszicho)analízisnek kedvez. Dramaturgiailag ezt erősítik az önmagukban részletesen kidolgozott epizódok (így a homoszexuális barát karakterrajza), s a Bergman-filmekből egyébként ismerős monológok is (közvetlenül a kamerába felolvasott vagy tükör előtt elmondott levelek, vallomások, diktálások). A szintén ismerős álomjelenetekben pedig ezúttal nem átlépnek a szereplők egy másik valóságba, hanem jóval inkább kilépnek belőle (jellemző módon a férj azt álmodja, hogy álmodik). Bergman modernista korszakának meghatározó jegye stílusának absztrahálódása – a Jelenetek a bábuk életéből azonban inkább steril mű. A korábbi film emberekről szól, a későbbi viszont – valóban – bábukról.

Extrák: Filmográfia; Bergman-életrajz; képgaléria; előzetes; Báron György Bergman-portréja.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9903