KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

Houdini – A halál mágusa

Varró Attila

Death Defying Act – amerikai, 2007. Rendezte: Gillian Armstrong. Szereplők: Guy Pearce, Catherina Zeta-Jones, Timothy Spall. Forgalmazó: Fórum Home Entertainment. 92 perc.

A magyar származású Harry Houdini nem csupán a XX. század leghíresebb szabadulóművésze és a spiritiszta hókuszpókuszok legádázabb leleplezője volt: 1917 és 1923 közt forgatott némafilmjei révén a filmtörténet első autentikus akció-auteurjének tekinthető, aki saját emberfeletti fizikai képességeire írt kalandfilmjeivel oly neves utódoknak taposott ösvényt, mint Buster Keaton (aki a fáma szerint neki köszönheti művésznevét), Douglas Fairbanks vagy akár Jackie Chan. A filmművészet mostanáig adós maradt a komoly hozzájárulásért: egy elferdített, misztifikált álomgyári biopic 1953-ból, pár érdektelen tévéfilm és két izgalmas, ám kurta szerep (Ragtime, Fairy Tale) után 2007-ig kellett várni az első játékfilmre, ami nem csupán életrajzi hűséggel, de az őt megillető kreativitással kezeli művészhősét.

A Houdini – A halál mágusa (különösen esetlen a magyar cím a gyönyörűen kétértelmű Halált megvető mutatványok eredetije mellett) a Nagy Houdini életének utolsó heteit dolgozza fel 1926 végén, fókuszában egy nagy publicitással kísért spiritiszta eseménnyel Edinburgh-ban, amely során egy helyi halottlátó nő kapcsolatot teremt a mágus édesanyjával, hogy kiderítse, melyek voltak a fia fülébe suttogott utolsó szavai. A kosztümös drámákban járatos ausztrál rendezőnő, Gillian Armstrong (Játék és szenvedély; Charlotte Gray) ezúttal is egy bizarr szerelmi kapcsolat és egy látványos vállalkozás melodrámai konfliktusára építi filmjét (a kikapós médium és a mintaférj mágus közt bimbózó románc alaposan átformálja mindkét fél eredeti motivációját), amelyet aztán fegyelmezett kézzel vezet végig a meredek fordulatokon, sőt a legjobb bűvésztrükkökhöz híven az előre ismert finálét is képes meglepetésként tálalni. Elegánsan levezényelt, élvezetes előadást teremt egy komor, párszereplős kamaradráma alapanyagából – akár egy bűvész a legegyszerűbb kártyatrükknél: hiába tudjuk, hogy puszta szemfényvesztő, mégsem a kezét figyeljük, inkább a felfénylő illúziót.

Extrák: Semmi.