KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

A túrkevei angol báró

Sursum corda

Molnár Gál Péter

Egy magyar, aki megteremtette az angol filmgyártást. Korda, míg magyar filmrendező idehaza, többnyire a világirodalmat viszi vászonra, amikorra angollá lesz, bevezeti a pesti kávéházi szemléletet a világtörténelembe. Korda Sándor száz esztendeje született.

 

Szívüket fölemelni a címbeli szavak szólítják a szentmisékben a hívőket. Korda Sándor, pesti újságíró – aki egymaga megalapozta a magyar filmkritikát – vezetéknevéből szójátékot csinált, és írói álnévként a Sursum fedőnevet használta. Névválasztása korántsem kegyes gondolkodásra mutat. Inkább leleplezi, hogy az irodalmi tekintélyére vagy újdondászi szavahihetőségére sokat adó fiatalember álnév mögé bújik, de csak azon esetekben, amikor a vásári vígságnak, mutatványos vacaknak tekintett filmet komolyan fölfogó kritikáit kell szignálnia. Korda Sándor egy híján húsz, amikor 1912-ben filmkritikákat ír a Világ című napilapba, a Nyugatba, valamint Pesti mozi címen lapot indít Várnai Istvánnal.

A Sursum corda fölszólításra válaszol a gyülekezet: Habemus ad Dominum! Fölemeltük szívünket az úrhoz. A mozihívők fölemelik szívüket századik születésnapján Sir Alexanderhez, Korda úrhoz (1893. szeptember 16.)

Túrkevei angol báró. Lorddá ütött pesti firkász. Egy magyar, aki megteremtette az angol filmgyártást. Sok ennyi a jóból. Szemérmesen elfordítjuk tekintetünket a sóvárgott világsiker elől, szerényebb pályafutású, szerényebb tehetségeket tukmálunk emlékezetünkre.

A személyi állomány Trianonja: az elcsatolt tehetségek. Panaszosan átpillogunk a palánkon: lám, odaát a szomszédnak virít a kikergetett magyar zseni, az idehaza kutyába sem vett. Valahányszor fordul a kerék: átűzik a határon mindazokat, akik fölvirágoztathatták volna itthon kertecskéjüket. Korda elmenekült a Tanácsköztársaság bukása után, mert filmgyárosként önmagát államosította, tőkésként forradalmasított. Bécsben talált menedékre Kollowrath gróf filmgyárában. Majd Berlin. Majd London. Vitte magával elmenekülő testvéreit, a rendező Korda Zoltánt (Dzsungel könyve) és festő öccsét, Vincét. Vitte a London-film dramaturg-forgatókönyvírójául Ady barátját, Károlyi Mihály külügyi államtitkárát, Molnár Ferenc sógorát, a drámaíró Bíró Lajost. Kicsiny magyar csoport Londonban. Túrkevéről hoztak annyit, hogy angolabbak lehessenek az angoloknál.

Korda, míg magyar filmrendező idehaza, többnyire a világirodalmat meg a magyar irodalmat viszi vászonra. Amikorra angollá lesz: bevezeti a pesti kávéházi szemléletet a világtörténelembe. Legszemélyesebb rendezői sikereit hálószobaszemszögből elbeszélt történelmi filmjeivel kelti: Szép Heléna szerelmei (1927) VIII. Henrik magánélete (1935), ahol a címszerepért az addig ismeretlen Charles Laughton Oscart kapott, a felesége – Elsa Lanchester – játszotta Anne de Clèves-t, Annát, Korda második felesége – Merle Oberon – pedig Boleyn Annát; Don Juan magánélete (1934) követte a sorozatot, amihez hozzáadhatjuk a magánemberként ábrázolt Rembrandtot (1936) és a budoár-szemléletű Lady Hamiltont (1941).

Bíró írta többnyire a forgatókönyveit. Mintha egy pesti kávéházból vászonra pletykálták volna egy holland piktor életregényét, vagy kitekintettek volna a New York kávéházból Nelson admirálisra. Volt idő, amikor Korda sikereit úgy értékelték, mintha Harsányi Zsolt vagy Surányi Miklós cseppent volna a moziba. Jóllehet Stefan Zweig és Emil Ludwig könyveit is a történelembe beavatottság érzete tette annyira népszerűvé. Korda filmjei, a háta mögött hagyott bukott forradalom tapasztalataival részt vettek a tekintélyek trónfosztásában. Hősei koturnusz nélkül, papucsban járkáltak. Alexandrinusok helyett Sir Alex üzleti nyelvét beszélték. Tegeződtek a történelem nagyjaival.

A London-filmnél a festő Korda Vince játszotta azt a szerepet, amit a Metrónál – alapításától 1956-ig – Cedric Gibbons. Meghatározta a látványt, a képzőművészeti fogalmazást. Bátyja rendezői szemléletével tökéletes összhangban a Korda-filmek szűziesen fehér oszlopokat, vadonatúj tróntermeket, a korabeli modern lakberendezésekkel pertuban álló, makulátlan palotabelsőket mutattak. Újdonat kastélyokban laktak a történelmi személyiségek. Frissen meszelt falak közt élték mindennapjaikat. A magánéleti békaperspektívából mutogatott szobroknál eredetibb újítás volt a szcenikai változtatás. Mindaddig antikban laktak a történelmi drámák szereplői. Mintha a történelem eredetileg romokban zajlott volna le. Természetesen az uralkodók nem romnak építették lakhelyüket, hanem koruk legmodernebb technológiájával emeltettek frissen mázolt épületeket.

Kordáék megszüntették az antikizáló szemléletet. Hálószobahíreszteléseknél ez közelebb hozta a történelmet az újságolvasókhoz. (Gondoljunk csak a magyar drámairodalom naftalinból megújulóan előrángatott mentéire, kasírozott kastélyaira és föstött tróntermeire, a kiszellőztethetetlen jelmezkölcsönzői szagra, amely áthatja történeti drámáink műantikvitását.)

Az elbukott világfölforgatási kísérlet, az elveszített forradalmas remények fordították paródiába a mindaddig tragikusan énekelgetett történelmi szomorújátékokat. A kiábrándultság lefokozta az addig hősiesnek tartott drámai közhelyeket. Korda megváltoztatta a látószöget. A vélekedés modorát. Módosított az elragadtatottság divatján.

Rendezői munkásságára vall színész fölfedezettje, Charles Laughton. Kosztümös szerepeiben, közismert szarkasztikus pátosszal, leleplező arcjátékkal, színes gesztusokkal játszott. Ugyanazzal a büszke újdonsággal, mint Háy Gyula Isten, császár, paraszt (1952) című drámájának históriakezelése a kulisszák mögé mutogató iróniával.

Kordára jellemzőek mindazon filmek is, amiket nem maga rendezett, hanem producerként rendeztetett. Az öccse készítette Dzsungel könyve (1942) vagy a Bagdadi tolvaj (1940), ahol bombázó repülőgép helyett mesés repülőszőnyeg bűvölte el a mozinézőket, a Powell–Pressburger forgatta Hoffmann meséi (1951) de még az Olivier-féle III. Richárd is (1936) békés meséskönyvek lapozgatását kínálják fölzaklatott szíveknek. A háború alatt (1942) producere lett Lubitschnak, a Lengyel Menyhért filmnovelláját földolgozó Lenni vagy nem lenni munkálatainál. Égetőn komoly dolgokról vidáman beszélt. Szívszorító problémákból nevetést támasztott. Lefitymálandó mindez. Kiokoskodhatják salabakterek, hogy a Molotov–Ribbentropp-paktum utáni világhelyzetet hamis derűvel befuttatta a filmkereskedelem. Mégis maradandónak bizonyult a Korda-kínálat. Megmutatta: elmúlik a történelem, megmarad az emberi derű. Fityiszt sem érnek a történelem nagy alakjai, de emlékezetes marad egyetlen emberi gesztus.

Korda semmiségei valószínűleg meghamisítják a történelmet, mégis megmaradnak az emberek számára; a Nagy Aranytallérokat köznapi apróra fölváltó vígságok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/11 42-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1294