KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vihar

Tamás Amaryllis

Amennyire tehetség, kegyelem és szerencse kísérte Mazursky előző nálunk bemutatott filmjét, Az asszony férj nélkült, olyan csalódás most A viharnak a felismerhetetlenségig átdolgozott változata. Filozófiai tartalma elsikkadt, költőiségétől is megfosztott vaskos szociológiai tanulmány és giccs sajátos elegye ez a film.

Prospero (a filmben John Cassavetes) minden átdolgozásban a keserű megpróbáltatásokkal nyert bölcsesség képviselője, Mazurskynál felületes szituációs és önismereti játékok pótolják csillagléptékű gondolkodását, megtérését az élet forrásaihoz. Az ő fürdőköpenyes Prosperója pusztán az élmény nélküli szürke egyformaságtól kínlódik (vagy inkább emiatt idegeskedik), s önkéntes száműzetésének szigetén is az összkomfortos szenvedésre rendezkedik be (Kalibanosztól „kiadó lakást” keres). Megcsömörlött ugyan a fejlődés dáridójától”, de értelmi élete annyira elvált már az érzelmitől, hogy a szigeten töltött idő nem oldja fel belső aszályát, nem bukkan mélyebb életre. Önérvényesítésének és önigazolódásának igazi terepe a társadalmi tevékenység világa marad. Gyermekét, Mirandát bizonyos értelemben ingóságként kezeli, mint a házasság „vagyontárgyát” vagy „termékét”, nyoma sincs közöttük valódi kapcsolatnak. Féktelen individualizmus, a másikra tekintettel nem levő önérvényesítés, az önzés a mozgatója – minden egyetemes értéktől megszabadított – életének. Prospero Mazursky adaptálásában nem monumentális huszadik századi ember, aki a világ megismerése után önmaga megismerésére kényszerül. Meditálása bohóckodássá silányul, az Ariellel (a filmben Aretha) való „szabad társulása” valójában a kölcsönös önzés lehetőségét jelenti.

A film végén karácsonyi hangulat önti el a filmvásznat, megmenekültek és a társadalomból ideiglenesen kivonulók egymás nyakába borulnak, de – a nemek és generációk összekuszálódott viszonyában – az autonómia továbbra is csak a szexuális önkifejezés számára van fenntartva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5126