KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fame

Varró Attila

Fame – amerikai, 2009. Rendezte: Kevin Tancharoen. Írta: Allison Burnett. Kép: Scott Kevan. Zene: Mark Isham. Szereplők: Kay Panabaker (Jenny Garrison), Naturi Naughton (Denise Dupree), Kherington Payne (Alice Ellerton), Megan Mullally (Ms. Rowan). Gyártó: United Artists / Lakeshore / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 107 perc.

Az 1980-ban bemutatott (azóta gazdag televíziós és színpadi franchise-t eredményező)Fame kultusz-musicalje a zenés filmek neves auteurjének számító Alan Parker torokégető ellenmérge volt a Grease cukormázas gimi-musicaljére: a Laguardia mai napig működő new york-i művészeti középiskolájának négy esztendejét egy felcseperedő osztály küzdelmein át végigkövető történet következetesen számolta fel a boldog diákévekkel és a művészpálya szépségeivel kapcsolatos valamennyi illúziót. Nyomor, magány, prostitúció, analfabétizmus, öngyilkosság, pornográfia, kiégés, homoszexualitás, abortusz – az ironikus című Hírnév saját műfajához nem igen illő motívumokból állítja össze féltucatnyi hőse epizódokra épített cselekményszálait, hogy azután a kötelező össztánc fináléra legjobb esetben is hatalmas kérdőjellel zárja a főszereplők fejlődéstörténetét.

Az ezredfordulós MTV-másodgeneráció Americal Idolhoz, Dancelifehoz szokott szájízéhez kétségtelenül nem való ennyi keserűség: az utóbbi tévészéria 22 éves alkotótitánja, Kevin Tanchareon koreográfus-turnérendező-klipkészítő szaktudására bízott idei remake így aztán nem csak édes kamaszpofikra cseréli az eredeti lúzerarcokat, duplájára növeli a diegetikus dalbetétek számát (amitől hősei menten dalra fakadnak, amint egy nyitott zongorafedelet látnak), valamint látványos Luhrman-, Fosse-hommage-okat varázsol a tánctermi gyakorlatokból és diákbulikból – de a harmadév mélypontja után eredményesen, ha nem is túl meggyőzően fordítja szinte valamennyi diák sorsát napfényesre. Teljesen érthető, hogy az új verzió új karaktereket talál a korszellemhez, friss slágerekre cseréli a ódon soundtracket (a két Oscar-jelölt dal kivételével, bár a remek főcímdal átiratának csak a záróstáblista jut) és ingerbőre stilizált halloween-betétet farag a legendás 46. utcai spontán diáktáncból: az viszont igen szomorú kortanulság, hogy képtelen a kudarcnak, bukásnak akár csak az árnyékával is szembesíteni tizenéves célközönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10008