KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mások vagyunk

Vajda Judit

Alle Anderen – német, 2009. Rendezte és írta: Maren Ade. Kép: Bernhard Keller. Szereplők: Birgit Minichmayr (Gitti), Lars Eidinger (Chris), Hans-Jochen Wagner (Hans), Nicole Marischka (Sana). Gyártó: Komplizen Film. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 119 perc.

 

A német Maren Ade második nagyjátékfilmje úgy mesél egy kapcsolat megromlásáról, hogy a cselekmény közben szinte fel sem tűnik a változás. A Szardínián nyaraló fiatal pár tagjai, Chris és Gitti közt fennálló kezdeti harmónia hétköznapi történéseken keresztül jelenik meg (nincsenek informatív jelenetek, melyek dramaturgiai szándékuk szerint árulkodnak, mesélnek a hősökről, csak banális szituációk). Amikor azonban betör közéjük a külvilág, valami elromlik – nem véletlenül (bár valószínűleg tudat alatt) akartak korábban elzárkózni a külvilágtól, elmenekülni a szomszéd és elbújni a barát elől. Viszonyuk nem teátrális, nagy drámák során megy tönkre, hanem apró rezdülésekből bontakozik ki a diszfunkció, már-már mikroszkopikus zavarok jelzik, hogy valami nem stimmel – mi közben szinte semmi sem történik. Ezeken az apró lépéseken (a lány kiröhögi a fiút, nem akar vele a strandra menni, a férfi pedig maga mögött hagyja szerelmét a hegyi túrán) keresztül azonban az utolsó jelenetre a felek eljutnak odáig, hogy már kommunikálni sem tudnak egymással. Hogy észrevegyük egyáltalán az árnyalatnyi különbségeket, vagy nagyon kell figyelni, vagy össze kell vetni gondolatban egy-egy képsort a film elejéről, illetve végéről. Mindent elmond például a két nagyon jól elhelyezett szexjelenet: az első szeretkezés bensőségessége és a későbbi vad döfködés közti különbség remekül érzékelteti, mennyire eltávolodott egymástól a két ember. A Mások vagyunk kérlelhetetlen visszafogottsága sokaknál valószínűleg el sem éri majd az ingerküszöböt, másokat viszont talán az, hogy az apró rezdülésekre kell figyelni benne, türelemre tanít – akár saját kapcsolataiban is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10079