KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mosás, vágás, ámítás

Parádi Orsolya

De vrais mensonges – francia, 2011. Rendezte: Pierre Salvadori. Írta: Benoît Graffin és Pierre Salvadori. Kép: Gilles Henry. Zene: Philippe Eidel. Szereplő: Audrey Tautou (Émilie), Nathalie Baye (Maddy), Sami Bouajila (Jean), Stéphanie Lagarde (Sylvia). Gyártó: Les Films Péllias. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 101 perc.

Habkönnyűnek szánt francia vígjáték, amelyben Audrey Tautou butácska fodrásznője saját hazugságainak hálójába gabalyodik, és gabalyít másokat. Egy névtelen szerelmeslevéllel kezdődik minden, melyet Émilie a szalonjában mindenesként dolgozó Jeantól kap. Ezt elküldi még mindig vonzó, de boldogtalan anyjának, hátha felderül tőle. Jean mellesleg a Berkeley-n végzett nyelvész, és amikor ez kiderül, Émilie annyira frusztrált lesz, hogy kirúgja. Ám anyja addigra bezsong, ezért Émilie megkéri a férfit, játssza el a titkos imádó szerepét, és ezzel szerelmi háromszöggé alakul a történet.

A Vénusz szépségszalont idéző, dél-francia tengerparti fodrászüzletben játszódó komédia egészen kellemes nyár eleji szórakozás lenne, ha karakterei nem lennének szélsőségesen bugyuták. Az első félórában mintha a szemünk káprázna az életidegen figuráktól. Tautou-ból Pierre Salvadori rendező hozott már ki felszínes szélhámosnőt a Drágaságomban, ám azt a félvilági élet pikantériája még elvitte valahogy. Új filmjének női főhőse azonban gyáva és szánalmas egyszerre, és jellemfejlődéséről nehéz lenne ódát zengeni. Az André Téchiné AIDS-drámájából és A belső körből ismert Sami Bouajila karaktere pedig bamba, bocsánatkérő mosollyal kénytelen hagyni, hogy álmai nője alázza, bár játéktere nagyobb. Amikor végre megelégeli a csikicsukit, és felvállalja a prostituálódást – pénzért elmegy bájvacsorázni a mamával, közben megküzd magával –, végre valami emberit láthatunk. Olyan az egész, mint Tautou filmbeli nyaktetoválása: rózsának szánták, de inkább égési sérülésre hasonlít. Ez az Émilie fényévekre van Amelie-től.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10678