KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lopott idő

Sepsi László

In Time – amerikai, 2011. Rendezte és írta: Andrew Niccol. Kép: Roger Deakins. Zene: Craig Armstrong. Szereplők: Justin Timberlake (Will), Amanda Seyfried (Sylvia), Cillian Murphy (Leon), Alex Pettyfer (Fortis). Gyártó: Regency Enterprises / Strike Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.

A Gattacával indult Andrew Niccol újra a társadalmi determináció és az áttörhetetlen osztályhatárok mindig vonzó témájára építi legfrissebb disztópiáját, de melankolikus meditáció helyett a Lopott idő inkább vágybeteljesítő B-film, amelynek örökké fiatal szerelmespárja Robin és Marianként leckézteti az időbankokat. Hasonlóan a tavalyi Végrehajtók testrész-hitelcsapdájához, a Lopott idő is egy szimpla és közérthető metaforára húzza fel banális rendszerkritikáját: a jövő fizetőeszköze az idő, a lenullázott számlálók gazdái a népességszabályozás jegyében holtan zuhannak össze, és míg az időmilliomosok luxusnegyedekből manipulálják az árfolyamokat, a legszegényebbek soha nem látnak előrébb néhány napnál.

Niccol távol tartja magát a hajszathrillerbe oltott sci-fik buktatóitól: üdítő módon szembemegy a látványfilmes tendenciákkal és minimumra redukálja az akciójeleneteket, így az alapkonfliktus mindvégig több marad a kergetőzésre adott ürügynél. A Lopott idő példaértékű másodvonalbeli zsánerfilmként aknázza ki a válság éveinek közhangulatát: univerzálissá növeli az egzisztenciális bizonytalanság és kiszolgáltatottság élményét, majd ennek minden frusztrációját egy Bonnie és Clyde-párosba sűrítve megadja közönségének a rendszer bomlasztásának illúzióját. Ezért ugyan óhatatlanul egyszerűbb darab akár Niccol korábbi filmjeinél, akár a lázadás lehetetlenségét vaskos csattanóval hangsúlyozó Végrehajtóknál, de az antagonista vulgár-darwinista okfejtései vagy a hirtelen jött gazdagságba egy nap alatt belepusztuló gettólakó epizódja visz sötétebb árnyalatokat a tőkeellenes rablóhadjárat történetébe. Míg a filmbeli társadalom feloldódik a kollektív egyenlőség kegyelmi állapotában, a vámpírszerű arisztokrata szavai ott lebegnek minden porig rombolt bank fölött – az extázis csak átmeneti stáció, jelen esetben 110 perces.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10905