KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Őrült szerelem

Kolozsi László

Amour fou – osztrák, 2014. Rendezte és írta: Jessica Hausner. Kép: Martin Gschlacht. Szereplők: Christian Friedel (Heinrich), Birte Schnoeink (Henriette), Stephan Grossman (Vogel), Katharina Schüttler (Sophie). Gyártó: Coop 99. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 100 perc.

Különös és csodálatos kincse a német irodalomnak Heinrich Kleist levelezése. Kleist világfájdalma az 1811-es esztendőben ér csúcsára. Magát elveszett, gyötrődő embernek írja le, az életet teljesen értelmetlennek. Ez a végsőkig fokozódó depresszió önpusztításra indítja. A halálhoz társat keres, és Henriette Vogel, az érzékeny, nem túl okos asszonyka, ideális társnak mutatkozik. Kleist persze a szerelem tökélyre fejlesztését is látni szeretné a kettős halálban, ám Henriette motivációja elsősorban a betegsége: tumort mutatnak ki nála az orvosok.

Félő volt, hogy Kleisthez méltatlan film születik e rendkívüli irodalmi kincsből. Ám Jessica Hausner munkája legalább olyan hatásos és nyomasztó, mint maguk a levelek. Lélektani horrorja merev állóképekből áll össze: a féltucatnyi, ritmikusan ismétlődő helyszíneken (folyópart, budoár, háló, fogadószoba klavírral) az érzelmeiket rejtő, visszafojtó szereplők mereven állnak. A kamera legfeljebb svenkel, a merev jeleneteket vágás is alig zavarja meg. Mintha egy 1915-ös némafilmet látnánk. Ez az igazi és vad és német romantika, ennek a drámának minden szereplője küzd érzelmeivel, vívódik, ugyanakkor semmit sem mutat belőlük. Ennek köszönhetően úgy érezzük, minden szereplő fortyog, és szinte várjuk, hogy legalább egy ordítással, egy szemrehányással, kiengedje a gőzt. De egyik sem teszi. Christian Friedel és a Henriettét adó Birte Schnoeink, éppen ettől a visszafojtott erőtől, a kirobbanás elodázásától lesznek annyira szuggesztívek. A kettős gyilkosság hátborzongató, fájdalmas, téli jeleneténél, a történet megdöbbentő záróakkordjánál (melynek, sajnos van valóságalapja), csak a kislány, Henriette kislányának jelenléte dermesztőbb. Az, ahogy ő is megtanulja egy Mozart dalt játszva az elfojtást. Ahogy megtanulja elnyomni magában az előtörni készülő állati üvöltést. Kevés hidegebb film készült, mint ez az Őrült szerelem. Szerelmesfilm: könnyek és csókok nélkül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12116