KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Andorka György

Batman vs Superman: Dawn of Justice – amerikai, 2016. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S. Goyer, Chris Terrio és Zack Snyder. Kép: Larry Fong. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Ben Affleck (Batman), Henry Cavill (Superman), Jesse Eisenberg (Luthor), Amy Adams (Lois), Gal Gadot (Diana). Gyártó: Warner Bros / DC Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 151 perc.

 

A köztünk élő szuperhősök 21. századi történetei nem csupán a „nehéz istennek lenni” tételét járják körbe, de a go-játékos neurális hálók korában a kontrollvesztés szorongását is allegorizálhatják – szilíciumalapú gazdák háziállatának lenni éppoly aggasztó kilátás, mintha csak kibicek lehetünk a gigászok küzdelmében, égi csendőrök jóságában bízva. Különösen hangsúlyos motívum ez az idei szezonnyitó attrakcióban, ám Snyder filmje, ahol Neil DeGrasse Tyson sorolja az emberiség egó-töréseit Kopernikusztól Supermanig, az idegen ellen „ezüstgolyót” bütykölő Lex Luthor pedig hasonló érveléssel ideologizálja sötét üzelmeit, valójában egy prózaibb nárcisztikus trauma mementója: a Warneré és a DC-é, akiknek ikonikus hőseire egyre fenyegetőbb árnyékot vet a Marvel-szörny terjeszkedő galaxisa.

A pánikreakció azon mérhető le, hogy míg a keresztfilm a klasszikus Universal-horrorok óta általában az életképességüket vesztő mozialakok jussa, itt remek pedigrével bíró tenyészállatokat küldtek egy karámba – épp csak a fajokat tévesztették el: a gothami árvával és a kryptoni lelencfiúval nem lehet egy csettintéssel megoldani ugyanazt, mint Tony Starkék vásznon szinte nulláról felépített csapatával. Snyder olajfestmény-szerű, deszaturált képein mintha két film pörögne egymás mellett, amely leginkább még a – hibái ellenére is ígéretes – Acélember önálló folytatása iránt ébreszt sóvárgást, miközben keresett módon folyik a leendő Justice League-tagok bevezetése a komikus, vértelen gladiátorviadalok rétestésztaként nyúló, megszokott fináléjáig. A Marvel-bravúr ára a franchise-ok mozgásterének feláldozása volt az egységes stúdió-brand oltárán: a DC aduászait egy ensemble-gárda epizodistáivá lefokozó, a padtársról kényszeresen puskázó projekt így közel sem a kozmikus órát beindító ősrobbanás, inkább az (aktuális) vég kezdetét zengő, monumentális lélekharang az eddig külön bejáratú univerzumaikat lakó hősök számára, akik a Bosszúállók lidércfénye után iramodva belevesznek egy csökkenő entrópiájú crossover-metaverzum elsimuló hullámaiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12717