KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Láthatás

Soós Tamás Dénes

Jusqu’à la garde – francia, 2017. Rendezte és írta: Xavier Legrand. Kép: Marie Doller. Szereplők: Léa Drucker (Miriam), Denis Ménochet (Antoine), Thomas Gioria (Julien), Mathilde Auneveux (Joséphine). Gyártó: KG Productions. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 93 perc.

 

Levegőtlen tárgyalóterem, a morózus szülők helyett az ügyvédek beszélnek. Kapjon láthatási jogot az apa? Van alapja a vádaknak, miszerint erőszakos a családfő, vagy csak a házasságából menekülő anya nevelte olyan hatásosan ellene a gyerekeit, hogy már ők sem akarnak találkozni vele? A Láthatás eleinte hatásosan bizonytalanít el afelől, hogy ki a rosszfiú – ha van egyáltalán – ebben a válásban, mert Xavier Legrand épp ezen a kerülőúton haladva tudja felfejteni a családon belüli erőszak valódi természetét, és figyelmeztetni rá, hogy ami kívülről eldönthetetlen patthelyzetnek tűnik, azt belülről lázas, fojtogató szorongásként éli meg az áldozat. Legrand már-már elviselhetetlenül feszült jelenetekben forgatja le a Kramer Kramer ellen antitézisét, amikor szép lassan felfedi az antagonistáját, majd fel is vázolja a magát áldozatnak látó és láttató, érzelmekkel és az erőszak ígéretével egyaránt zsaroló ember karakterrajzát.

Kétségtelen, hogy a film legfeltűnőbb erénye a kifinomult, sosem túlzó színészi játék, a gyerekszínészként indult Legrand pedig még a Floridai álom Oscar-jelölt tehetségénél, Brooklynn Prince-énél is érzékenyebb alakítást hív elő a másfél órát – hitelesen(!) – végigsíró kisfiúból, az elsőfilmes Thomas Gioriából. De a Láthatást nem véletlenül díjazták tavaly Ezüst Oroszlánnal Velencében: a látszólag eszköztelen film valójában dramaturgiai mestermunka, olyasmi, amit a Dardenne fivérek forgatnának, ha felfedeznék a bennük élő Hitchcock-rajongót. Kísérőzenét nem hallunk, mert nincs, ami megszépítené ezt a klausztrofób történetet, a szereplőket mindenhova követő, hosszú és naturalista beállítások pedig azt sulykolják, hogy a családon belüli erőszak ördögi köréből pokolian nehéz kiszakadni, hiába menekül előle az ember. Ezt húzza alá a folyamatosan gyülemlő félelem, a boldog pillanatokat váratlanul felzabáló pánik, és ezt pácolja csatakos suspense-be a Ragyogás fürdőszoba-jelenetének eddigi talán legfeszültebb átdolgozása is a fináléban. A Láthatás egy feldúlt, érzelmi alapú vádirat, amit lehetetlen kiradírozni az emlékezetünkből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13595