KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Három hegycsúcs

Kovács Patrik

Drei Zinnen – német-olasz, 2017. Rendezte és írta: Jan Zabeil. Kép: Axel Schneppat. Szereplők: Alexander Fehling (Aaron), Bérénice Bejo (Lea), Arian Montgomery (Tristan). Gyártó: Echofilm / Rohfilm. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 94 perc.

 

Szemlátomást kimeríthetetlenek a szövevényes apa-gyermek kapcsolatokat bemutató mozgókép-históriák: ezt ékesen bizonyítja az is, hogy átívelik a fél filmtörténetet. Legyen szó akár neorealista művészfilmről (Biciklitolvajok), családi melodrámáról (Kramer kontra Kramer) vagy túlfűtött akcióthrillerről (Fehér éjszaka), látható, hogy az apaszerep ellentmondásait kiaknázó mozik családfája mennyire szerteágazó. A Három hegycsúcs egy pillanatig sem viszonyul felforgató módon a tematikához, hiszen unalomig ismert családi válsághelyzetet exponál. Lea gyermekével, Tristannel és újdonsült élettársával, Aaronnal idillinek ígérkező kirándulást tesz az olasz Dolomitokba, ám a friss hegyi levegő indulatos viszályt gerjeszt a kisfiú és nevelőapja között. Kettejük egyre vehemensebb pszichológiai hadviselése egy balul sikerült túra során éri el csúcspontját: Aaron komoly sérülést szenved, ráadásul a leereszkedő ködben szem elől téveszti mostohafiát, s így mindkettejüket túszul ejti a fagyos hegyvidék.

Innentől a Három hegycsúcs hagyományos túlélőthrillerbe fordul át, ám Zabeil oly hosszan érleli a műfaj által megkövetelt konfliktust, hogy mire az valóban beizzik, elapad a feszültség. Az opusz sokkal izgalmasabb az ezt megelőző egy órában: nemesen konzervatív, lassan építkező családi melodráma pereg előttünk, melyet nem is a – sokszor banális – dialógok, hanem a kölcsönös meg nem értettséget kidomborító változatos motívumok éltetnek. Csalódást okoz viszont, hogy a felvetett problematika túl általános, így néhol olybá tűnhet, mintha egy zöldfülű családterapeutáknak szánt oktatófilmet látnánk. És bár a színészek az erősen tipizált karakterek bőrében is brillíroznak, Az igazi törődés című norvég mozi sokkal hitelesebb gesztusokkal tolmácsolta ugyanezt a témát a közelmúltban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13677