KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alberto Sordi (1919–2003)

Molnár Gál Péter

 

Hosszú élet: 1919-ben született. Hosszú pályafutás: 13 évesen megnyeri az MGM Stan és Pan-parodistáknak kiírt versenyét. A kisfiú Sordi utánozza legjobban a kövér Oliver Hardyt. Fiatalon sem amorózó. Szerelmes szerepek helyett menten komikus. Római music-hallok szerződtetik. Ermete Zacconi utazó társulatának tagja. (Zacconi vitte világgá Molnár Ferenc Az ördög című darabját.)

Sordi 18 évesen máris mozizik. Eleinte légypiszokszerű szerepekben. Első főszerepét Mario Mattoli A három sasfiók című filmjében kapta (1943). Népszerűvé válik egy rádiósorozattól (1947–1948). A neorealizmus hulláma fölhozza önző, mohó, életerős, szeretetreméltó mihasznáit. Élvonalba sodorják Fellini filmjei, A fehér sejk (1952), s különösen a Bikaborjak (1953). Az olasz mozinak olyan márka-figurája lesz ezután, mint a Metrónak az oroszlán. Megtestesítette a közelmúlt olasz történelmének korszakait: a fasizmust, az ellenállást, az újjáépítést, a gazdasági föllendülést, a válságkorszakot. Állandó figurája minden krízist túlélt. Nem mesebeli erővel, hanem vitalitásával, alkalmazkodóképességével.

Fülébe duruzsolhatták gyakran, tehetségével többre vihetné. Társzerzőként szerepet írt magának Moliere A képzelt beteg és A fösvény című komédiáiból a televízióban. De igazi, nagy („moliere-i”) alakításait az itáliai köznapokból merítette. 1998-ban a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette Monica Vittivel közös CD-jét, ahol Karol Wojtyla 1957–1967 között Krakkóban írt verseit mondjál el.

Az olasz komédiákat, a társulat vezető komikusok, a capocomicók vitték színre. Sordi mozi-commedia dell’arte-kat rendezett. 1966–1987 között egy tucatot. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom (1982). A címe elmondja, milyeneket. Valóságos helyszínek, valódi emberek óságos, de nem ízetlen komédiákban. 130-nál több filmfőszerepében semmit sem öregedett. Már fiatalon is érettnek látszott. Öregen sem vénült meg. A humor tartósít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2132