KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sade márki játékai

Csont András

 

Bámulatos Sade-tanulmányát, amikor arról beszél, hogy a márkinak megtiltják a sétát és az írást, Roland Barthes a következő futammal zárja: „Cenzúra alá kerülnek a kezek, az izmok, a vér és az ujj, amely a tollon át a szóra mutat. A kasztráció pontosan körülírt, a skriptuális sperma nem lövellhet ki többé. Séta és toll nélkül Sade dugulásban szenved, eunuch lesz.”

Ha Doug Wright, a Quills drámaírója olvasta netán ezt az esszét, akkor bizonyosan nem fogadta el Barthes végkövetkeztetését. Noha műve középpontjába az írást és az írás tiltását állította, nála Sade csak amputált lesz, de nem kasztrált; hiszen mindhiába metélik le kezét, fejét, lábát, pennája végül diadalmaskodik. A dráma alapján készült forgatókönyv (magyarul a Titkosírás. Mai amerikai drámák kötetben jelent meg) és film jelentősen enyhíti Wright félradikális, grand guignol elemekkel fűszerezett filozófiai-társadalmi rémbohózatát; ekként kissé hollywoodiasabb, kissé szentimentálisabb, kissé jókaisabb, kissé kiszámíthatóbb, kissé kisszerűbb, kissé giccsszerűbb lesz a formálás. Mindamellett igen jól megcsinált film, amelyből kilúgozódott a nagyralátó filozófia, de üledékként persze még ott úszik valahol, amire az alkotók nagy szakértelemmel fel is hívják a figyelmet. Ugyanis ez a hátramaradt szellemiség hivatott biztosítani a film art kino-menlevelét. Amolyan csiszolt middle-brow művészet kerekedik így: komolynak híg, hígnak komoly. A félművelt befogadó azzal a szatiszfakcióval távozhat a moziból, hogy ő mindig is tudta azt, amit most avatott kezek öltöztettek remekbe szabott kosztümbe-képbe: a szadizmus és az egész Sade-eset azért egy hüvely(k)nyit bonyolultabb annál, amint a társalgási lexikonok mórickái elképzelik.

A Philip Kaufman rendezte film politico-historico nézete Magyarhonban – most és mindörökké – sajnos evidens. A fikció szerint Sade írásait a hatalom tiltja, mivel úgy véli, felkavaró hatásúak, aláássák a társadalom rendjét. Ezért az eljárás egyszerű: miután valamennyi próbálkozás, hogy megtörjék a tébolydába zárt Sade írókedvét, kudarcba fullad, kivágják a nyelvét, ami inkább látványos, mint dramaturgiailag logikus megoldás; arról nem szólva, hogy ellentmond a történeti tényeknek, de ez most lényegtelen. Ami előtte történik, az a legvakmerőbb képzeletű Rab Rábyn is túltesz: Sade előbb a lepedőjére ír vörösborral (mint borbarát e sorok írója nagyon reméli, hogy nem Cheval Blanc-t használt a mételyes főnemes), aztán a ruhájára ír vérével, aztán – immár nyelv nélkül, de nem nyelvtelenül – mohó gyomra végtermékét használja faliújság-tintának. Sade mint performer: ezek a film legszellemesebb képsorai.

A márkit amolyan nagyvadosan alakító Geoffrey Rush nem lel igazi partnerre a Madelaine-t, az egyszerű kis mosodai alkalmazottat egyszerű kis masamódi eszközökkel domborító – és valóban megkapó hegyrajzú – Kate Winsletben, pedig ő már a Titanic katasztrófáját is túlélte. Michael Caine mint Sade egyik ellenlábasa meggyőzően öregedő bonviván. A másik ellenfél, az Isten és a mosó Madelaine ágyéka közt vergődő papocska (Joaquin Phoenix) pontosan olyan, amilyenek egy vívódó katolikus szépfiúnak lennie kell: sokat forgatja a szemét, és álmában bűntudatosan koitál a vért izzadó feszület alatt.

Fényképezés (Rogier Stoffers): a legelső osztály. Zene (Stephen Warbeck): a legutolsó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3212