Láttuk mégDobermannBáron György
Kemény, elrajzolt bűnözőpofák nagyközelije. Fényben megcsillanó fegyverek szuperplánja. A képek pergő klipritmusra vágva, hideg fénnyel bevilágítva, akár a vonzó férfiasságot hirdető reklámok a csatornákon. Mintha a Veled is megtörténhet nyálcsurgató voyeurizmusa és a Született gyilkosok vér és szenny láttán előtörő tapsikolása keveredne a Rocky Horror Picture Show kaján nyelvöltögetésével. Vérgonosz, szadista rendőrfelügyelő üldöz vérgonosz, szadista bűnözőket, végülis mindegy, melyik mészárolja le a másikat, a legjobb, ha ketten egymást egyszerre.
A vásznon az erőszak másfélórás moziklipje pereg.
Ritka ellenszenves film. Csöpög a cinizmustól. S bár a rokon- és ellenszenv – akárcsak az alkotói cinizmus – nem esztétikai kategória, e film cinizmusa nem a képregénysorozatból átírt vérgőzös történetben, hanem a formában, vagyis az esztétikumban rejtezik. Abban, ahogy e sanda stílus fölmentést kínál a kéjesen lihegő voyeurnek: ha akarja, ne vegye komolyan, amit lát, tekintse paródiának, s így talán nem is volnának akkora disznók ők, a film készítője és nézője. Meg abban, ahogy Jan Kounen rendező a történetet túlesztétizálja, megfürdeti a klipek és képeslapfotók perfekcionista, üres szépségében, miközben azt a látszatot kelti, mintha maga is gúnyolódna eme ezred- és világvégi stíldivaton. Ez a heherésző kikacsintás, és a szépelgés komoly alkotói gyávaságra vall, s különösen visszatetsző egy olyan rendező esetében, aki rettenthetetlen fickókról próbált filmet készíteni. Hentesipari szakmunka lett belőle.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1187 átlag: 5.57 |
 |
|
