KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piros pulóver

Kovács András Bálint

 

Azt hiszem, ezt a címet csak jobb híján adták szerzői a filmnek. A nevezett ruhadarabnak ugyanis vajmi kevés köze van a film lényegéhez. Igaz, hogy bűnjel, és a legfőbb terhelő bizonyíték lehetne egy ártatlanul gyanúsított fiatalember ellen, a történet során mégis elveszti minden jelentőségét. Nemcsak azért, mert a rendőrség, miután nem tudja bizonyítékként felhasználni a fiú ellen, eltekint tőle, hanem azért is, mert gyenge bizonyíték lenne: a gyilkos a bűntény napján ugyanis – erről meggyőződhetünk – nem piros pulóvert, hanem szürke zakót viselt. A lényeg az, hogy a piros pulóverrel együtt a nyomozás egész története is jelentéktelenné válik (már az első tíz percben kiderül, hogy itt valakit ártatlanul fognak elítélni, és hogy a nyomozás igazságtalanságok sorozata lesz); mindvégig arra várunk, hogy a film valami sokkal fontosabbat próbáljon bebizonyítani annál, mint azt, hogy a piros pulóver fontos tényező a bűntény felderítésében. Talán nem is baj, hogy az elejétől fogva tudjuk: a gyenge idegzetű, túlérzékeny fiatalember nem ölte meg a kislányt, s ennek ellenére halálra fogják ítélni; – hanem az, hogy ahelyett, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottságot elemezné mélyebben, a rendező kizárólag a már teljesen érdektelenné vált nyomozás részleteivel bíbelődik. Úgy lötyög ez a filmen, akár a piros pulóver a vékony fiún: nem az van benne, ami (aki) igazán fontos lenne. Ha egy kicsit is többet tudna mondani annál, hogy ki vagyunk szolgáltatva a rendőrség önkényének, nem volna olyan bosszantó, hogy a per gyakori fordulataival még a végén is felcsillantja az illúziót: talán mégis lehet bízni az igazságszolgáltatásban.

Egy André Cayatte nevű rendező jut eszembe, aki szinte egész életművében azt keresi, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. De neki is csak ritkán sikerült a rendőri és bírói önkények és tévedések mögött a kiszolgáltatottság mélyebb okait kitapintania. A piros pulóver rendezőjének ez talán nem is állt szándékában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7250