KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Testvéred feleségét…

Bori Erzsébet

 

Susanne Bier, a „dogmatikus” családi drámák dán specialistája most sem hagyja el az otthonos terepet, bár ezúttal szélesebbre vonja a horizontot. Michael, a férj és kétgyerekes apa foglalkozására nézve katonatiszt, akit békefenntartó szolgálatra vezényelnek Afganisztánba. Indulás előtt azzal nyugtatja az embereit, hogy semmi olyasmivel nem fognak találkozni, amelyre föl ne készültek volna a kiképzés során. Talán mondanom sem kell, mekkorát téved.

Michael a társadalom megbecsült tagja, nem úgy, mint antiszociális öccse, Jannik, aki bankrablási kísérletért ült, és szabadulása után sem siet megválni munkanélküli, italozó, bajt kereső életmódjától. Csak Michael halálhíre változtatja meg: életében először felelősséget érez és vállal az elárvultakért, és ezt annyival könnyebben teszi, hogy nincs többé a jó fiú ellenpólusa, így neki sem kell már a fekete bárány szerepét játszania. És mindkettejük nagy zavarára vonzalmat kezdenek érezni egymás iránt Sarah nevű sógornőjével, holott azelőtt koránt sem volt felhőtlen a viszonyuk.

A néző azt hiszi, hogy Bier korábbi filmje, a Hogy szeretsz változatát látja családi gyásszal és érzelemátvitellel, de a rendező most az orrunknál fogva vezet minket. Először is, a Testvérek nem Dogma-film, az afganisztáni jelenetek több ponton is megszegik a fogadalmat. A hősökkel együtt mi is csak megkésve értesülünk arról, hogy Michael nem halt meg, hanem a tálibok fogságába esett, és hamarosan olyan helyzetbe kerül, amire a legkevésbé sem készítette fel a kiképzés. Úgy kerül haza, hogy súlyos bűn nyomja a lelkét, aminél már csak az a tudat borzalmasabb, hogy mennyire nem ismerte önmagát. A viszontlátás örömét hamarosan személyes és családi válság követi, amelynek megoldását már nem látja a néző, be kell érnünk a reményével.

Dogma vagy sem, kit érdekel, ha megint hibátlan drámát kapunk hiteles helyzetekkel és figurákkal, kiváló alakításokkal. A felnőtt színészek esetében talán nincs ezen mit csodálkozni, de a két kislány alakítása hátborzongatóan jó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8291