KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A másik én

Csillag Márton

The Brave One – amerikai, 2007. Rendezte: Neil Jordan. Írta: Roderick Taylor és Bruce Taylor. Kép: Phillipe Rousselot. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Jodie Foster (Erica), Terrence Howard (Mercer), Nicky Katt (Vitale), Mary Steenburgen (Carol). Gyártó: Village Roadshow / Redemption Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 119 perc.

 

A vietnami trauma a Taxisofőrben érett utcai erőszakká, a szeptember 11 utáni paranoia azonban mostanáig csak szomszéd terroristákra leső hazafiak és magányba menekülő gyászolók formájában jelent meg a tengerentúli vásznakon. Scorsese vérbarokk klasszikusa és Neil Jordan legfrissebb rendezése között nem az az egyetlen kapcsolódási pont, hogy mindkettőben Jodie Foster a női főszereplő, de ellentmondásos műfajisága is – míg azonban az egyiknek sikerül kitörnie a zsánerkeretekből, a másiknak nem: a történet végére feladja ígéretes lendületét, és bosszúfilmbe csomagolt amorális drámaként vérzik el.

Erica Bain (Foster) New York-i rádiós műsorvezető, a nagyvárosi élet krónikása, amolyan hullámglosszista. A „világ legnagyobb biztonságos városának” lüktetéséről mély, nyugodt hangon felolvasott tárcákban tudósít, egészen addig, amíg őt és vőlegényét a Central Parkban huligánok meg nem támadják, és módszeresen helyben nem hagyják. Felépülése után a szerelme halálát gyászoló Erica retteg abban a városban, melynek utcáin azelőtt mikrofonját vidáman lóbálva gyűjtötte a zajokat, fél a személytelen erőszak váratlan felbukkanásától, ezért illegális fegyvert vásárol, melyet először csak önvédelemből használ, később azonban olyan könnyelműen nyúl a ravaszhoz, mint kisdiák a leszállásjelzőhöz, ha elege van a zötykölődésből.

Jordant mindig izgatták az egy személyen belüli nemi ellentétek, és bár eddig csupán férfi testbe költözött nőkről értekezett (Síró játék, Reggeli a Plútón), most férfit farag Foster törékeny karakteréből, méghozzá a legkeményebbet: Erica keze nem remeg ölés után, sőt a félelemnek jelét sem mutatja, olyannyira, hogy riporteri minőségében kedélyes beszélgetéseket folytat Mercer nyomozóval, az utca, a bűnözők és a női lélek ismerőjével. Kettőjük között idővel cinkos barátság alakul ki, s bár végig a levegőben van, hogy a férfi bármikor rákattinthatja a bilincset Erica csuklójára, a sok valószerűtlenül elvarrt bűnügy és suspense-szál már a befejezés előtt a tétnélküliség érzetét kelti a nézőben. A klasszikus bosszúfilm szabályai szerint megszépülő nő helyett egy torz személyiséget kapunk A másik éntől, egy sértett nőt, aki kénytelen örökre megosztani porhüvelyét egy rideg férfival.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9179