KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Nosferatu/A vámpír árnyéka

Hungler Tímea

Nosferatu, eine Symphonie des Grauens – német, 1922. Rendezte: F. W. Murnau. Szereplők: Max Schreck, Greta Schröeder. Forgalmazó: Navigátor Film Kft. 94 perc; Shadow of the Vampire – amerikai, 2000. Rendezte: E. Elias Merhige. Szereplők: Willem Dafoe, John Malkovich. Forgalmazó: Navigátor Film Kft.

 

Stílszerűen, koporsó alakú díszcsomagolásban látott napvilágot – amennyiben e szófordulat két vámpírfilm esetében alkalmazható – a némafilm-klasszikus Nosferatu és posztmodern utódja, A vámpír árnyéka. A közös megjelenés nem véletlen. F. W. Murnau 1922-es filmje lényegében az E. Elias Merhige rendezte mozi közvetlen előzménye – az utóbbi arra a korában igen népszerű szóbeszédre alapozza létét, mely szerint a Nosferatu főszerepét alakító titokzatos Max Schreck valójában vámpír volt.

Mindkét film kiváló, és a borzongást is kölcsönösen erősítik. Murnau mozija az expresszionista túlzások, a szélsőségekbe hajló színjátszási stílus ellenére sem hat porosnak, Merhige pedig kellő humorral, az eredeti képkockákat is felhasználva képes tovább árnyalni a vámpír-problematikát. Nevesen: a közkedvelt értelmezések mellett (a pusztulás és a defloráció utáni vágy) egy újabbal is előáll, amikor a művészet és a művész mibenlétét a vámpírizmus és a vámpír fogalmával azonosítja.

A Murnau Alapítvány mindent megtett, hogy tökéletesen restaurálja a Nosferatu fennmaradt kópiáit – visszaállították az eredeti színezést, így lettek a film éjszakai jelenetei kékesek, a nappal felvettek pedig aranybarnák. A sejtelmes, végzetszerű képkockák – köszönhetően a fény-árnyék játékoknak, a megvilágításnak és a beállításoknak – egyszerre hatnak fenyegetőnek és csalogatónak. Minden együtt hát ahhoz, hogy Wisburg lakosságához hasonlóan a néző is a hórihorgas, karomszerű körmökkel megáldott, kísérteties vámpír hatása alá kerüljön.

De a másik vérszívó, a Willem Dafoe alakította Orlock gróf befolyása alól sincs menekvés (nem véletlen a színész Oscar-jelölése). Dafoe Nosferatuja ironikus, távolságtartó, jóval animálisabb – tökéletesen idomul A vámpír árnyéka rendezői koncepciójához – úgy hajt fejet a nagy filmelőd előtt, hogy közben ki is figurázza azt. Miközben a filmbeli stáb csodálattal adózik Max Schreck/Nosferatu színészi nagyságának, mondván, tökélyre fejlesztette a Sztanyiszlavszkij-módszert (koporsóban alszik, röptében kapja el a denevéreket), A vámpír árnyéka igazi fausti történet is. A Murnaut megformáló John Malkovich – sugallja a mozi – lepaktált az ördöggel a remekmű megszületésének érdekében, vagyis az öröklétért cserében.

A film a vámpír és rendező párharca, valamint annak árnyalt ábrázolása, hogy kettőjük közül mégis melyik a nagyobb vérszívó. A haláltánchoz olyan elsőrangú mellékszereplők csatlakoznak, mint a Huttert megformáló Eddie Izzard vagy a producer szerepében Udo Kier, így még az ellentmondások és az anakronizmusok felett is hajlamosak vagyunk szemet hunyni. Eizenstein példának okáért nem lehetett F. W. Murnau példaképe, mert évekkel később kezdte a pályáját, és az sem egészen világos, hogyha a tükörben nem látszik a vámpír, mégis hogyan marad meg a celluloidon? De hát miért is ne maradna meg?

Extrák: Dokumentumfilmek, audiokommentárok, interjúk, kisfilmek, zenés fotógaléria.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9713