KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A doboz

Varró Attila

The Box ­– amerikai, 2009. Rendezte: Richard Kelly. Írta: Richard Matheson történetéből Richard Kelly. Kép: Steven Poster. Zene: Win Butler, Régine Chassagne és Owen Pallett. Szereplők: Cameron Diaz (Norma Lewis), James Marsden (Arthur Lewis), Frank Langella (Arlington Steward), Michael Zegen (Garcin), Gillian Jacobs (Dana Steward). Gyártó: Darko Entertainment / Lin Pictures / Radar. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 115 perc.

A filmadaptációk enciklopédiájában külön fejezetet érdemelnek azok a feldolgozások, amelyeknél az alapanyagul szolgáló pároldalas novellában nyitva maradt kérdés(ek) megválaszolásából születik egész estés játékfilm-sztori. Ezek az ellipszis-adaptációk Hemingway szűkszavú Gyilkosokjának film noir-verzióitól (miért is nem menekült el a Svéd a ráküldött bérgyilkosok elől) a különféle Rashomon-olvasatokon át (hogyan is zajlott valójában a gyilkosság) a Bradbury-féle Ködkürtből készült Pánik New Yorkban óriásszörny-filmig (honnan jött és hová tart a világítótoronyra támadó prehistorikus fenevad) minden korban és zsánerben épp az alapmű legfőbb varázsát áldozzák fel – egyetlen szerzői magyarázatra redukálva az olvasók egyéni képzeletére bízott rejtélyt. A főként költői szépségű sci-fi regényeiről ismert Richard Matheson (Legenda vagyok) 1970-ben megjelent elbeszélése, aGomb, Gomb nem csak látványos példája, de szinte metaforájának is tekinthető az irodalmi hiány-stratégiának: nyomorgó házaspárhőse egy nap titokzatos dobozt talál az ajtó előtt, amelynek sem eredete, sem feladata nem derül ki, pusztán annyit tudnak meg róla, hogy a rajta lévő gomb megnyomásával megölnek egy ismeretlen embert, ugyanakkor hozzájutnak ötvenezer dollárhoz. Matheson novellája és a belőle készült Homályzóna-epizód egyetlen erkölcsi döntésről és annak következményéről mesél, fekete doboza mindössze eszköz – a 2009-ben forgatott mozifilm-verzió ezzel szemben központi célként tekint rá, és az író-rendező magánérdeklődésének megfelelően a science-fictionban találja meg hozzá a hézagpótló kerettörténetet.

Richard Kellyről eddigi kurta életműve alapján is egyértelműen leszögezhető, hogy az összeesküvés-elméletek, a paranoia és az elkerülhetetlen végzet rokontémáit dolgozza fel a sci-fi kelléktárával, legyen szó időutazásos kamasztragédiáról (Donnie Darko), disztópikus politikai szatíráról (A káosz birodalma) vagy űrinvázós melodrámáról (bár a Képlet végül a stúdióváltás okán Alex Proyas kezei közt végezte). A Doboz esetében jóformán az expozíciótól egyértelmű, ezúttal melyik alműfajt szemelte ki, hogy globális konspirációt kerekítsen a pénzügyi válság sújtotta házaspár küszöbén hagyott halálládikó köré: a történet időpontja 1976, kontextusa pedig a Viking űrszonda tervezett Mars-expedíciója, amelyben a főszereplő férj igen tevékeny szerepet vállal. Noha Kelly előző játékfilmjei a Lynch-féle műfaji szürrealizmus, a bizarr víziók és asszociációk jegyében dekonstruálták a sci-fi motívumokat, a Doboz immár közelebb áll a Fincher-féle mozgalmas paranoia-thrillerek (főként a Játsz/ma) patikamérlegen adagolt fordulatokkal és gondosan elvarrt szálakkal dolgozó fősodrához: szerzője azonban csupán unalomig ismert zsánerkliséket tömköd az alapsztori réseibe, így aztán némi műfajismerettel előre látható mindegyik fejlemény (sőt egy igen kínos ponton a Kelly-koncepcióba nehezen illeszkedő központi motívum is gondosan kifejtett magyarázatot kap). Amitől azonban a Doboz mégis szokatlan és kétségtelenül alkotói bátorságra valló zsáneropusszá válik a végkifejletre, az a szerző személyes (és igen sötét) elképzelése a társadalom működéséről – midőn a legádázabb szociáldarwinistákat is felülmúlva az emberi faj fennmaradásának egyetlen lehetőségét nem az álomgyárak táján buzgón hangoztatott szolidaritásban és összefogásban, hanem a gyenge vagy felesleges egyedek kényszerű (és roppant fájdalmas) feláldozásában látja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10017