KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik

Pápai Zsolt

Wall Street: Money Never Sleeps­ – amerikai, 2010. Rendezte: Oliver Stone. Írta: Allan Loeb, Stanley Weiser, Oliver Stone. Kép: Rodrigo Prieto. Zene: Craig Armstrong. Szereplők: Michael Douglas (Gordon Gekko), Shia LaBeouf (Jacob), Carey Mulligan (Winnie), Josh Brolin (James), Susan Sarandon (Sylvia). Gyártó: Edward R. Pressman Film. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 135 perc.

 

A mögöttünk hagyott botrányévtized napra-nap szállította a szaftos politikai és társadalmi eseményeket, a közismerten efféle témákra szakosodott Oliver Stone azonban mit sem tudott kezdeni ezekkel. Aranykorszakában lehetett őt gyűlölni, de kétségtelenül volt valami lehengerlő abban, ahogyan újra és újra odahajított egy-egy slágertémát a szélesebb közönségnek, illetve ahogyan filmjeivel – úgymond – tematizálta a közbeszédet. Az ezredfordulóra éppen ez a képessége veszett el. Úgy hiányzott neki a 2008-as gazdasági válság, mint egy falat kenyér, részben a téma potenciálisan nagy közönségvonzása miatt, részben pedig azért, mert egyik korábbi sikerfilmje folytatásának lehetőségét ígérte.

Sajnos azonban Stone most sem a régi formáját hozza, sőt a Wall Street 2. az elmúlt évekbeli munkáinál is jobban mutatja az elerőtlenedését. Nem mintha rossz film lenne, precízen összerakták: itt-ott ugyan elakadva, de működik a dramaturgiai gépezete, az enteriőrök ihletettek, a dialógusok a helyükön vannak (néha még ütnek is), a színészek is jók, és így tovább. Csakhogy több ponton maníros, sőt számos pillanatban kifejezetten édeskés a hangütés, és a rendező odáig megy, hogy a szentimentalizmus oltárán még egész életművének egyik legeltaláltabb figuráját – az über-romlott Gordon Gekkót – is feláldozza.

Szemmel láthatóan nem könnyen lépi ezt meg, húzza-halasztja a döntést, de végül mégis meglépi. Közben izzadva próbálja a szép lassan kikerekedő családi melodrámát exkluzívvá suvickolni, eltüntetni a jellegtelenség nyomait, és szerzőiséggel feltölteni a jeleneteket. Nem jár sok sikerrel. Csupán semmitmondó cameókra, néhány artisztikusabb beállításra, meg a válság kapcsán a világsajtóban úton-útfélen emlegetett „buborék-metafora” enervált és közhelyes vizualizálására futja az erejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10365