KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utam az iskolába

Jankovics Márton

Sur le chemin de l’école – francia, kínai-dél-afrikai, 2013. Rendezte: Pascal Plisson. Írta: Marie-Claire Javoy. Kép: Pascal Plisson és Simon Watel. Zene: Laurent Ferlet. Szereplők: Jackson Saikong, Zahira Badi, Samuel Esther, Carlito Janez. Gyártó: Winds / Ymagis. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 77 perc.

Kamaszszerelmek, életre szóló traumák, nagy tanárélmények vagy épp az intézményes agymosás színtere. Számtalan film taglalja, hogy mi minden történhet az iskolában a gyerekekkel, Pascal Plisson 2013-as dokumentumfilmje azonban nem tartozik ezek közé. A francia rendező a biztonságot jelentő iskola kapujában elengedi szereplői kezét, őt inkább az odavezető út kihívásai érdeklik.

„Gyakran elfelejtjük, hogy mekkora lehetőség az iskola. A világ bizonyos részein a gyerekeknek akár az életüket is kockáztatniuk kell a tudás megszerzéséért”emlékeztet minket rögtön az elején, majd nagy lendülettel bele is vág a fenti tétel illusztrálásába. Olyan gyerekek útját követhetjük a stábbal együtt, akiknek minden reggel komoly teljesítmény eljutni az iskolába. A kenyai Jackson például elefántok között kel át a szavannán kishúgával, a marokkói Zahira négy órát gyalogol az Atlasz hegységben, az indiai Samuel rozoga kerekesszékét testvérei ráncigálják végig a hosszú földutakon, az argentin Carlito pedig húsz kilométert lovagol a patagóniai pusztán, hogy odaérjen „becsöngetésre”.

Ezek a harmadik világban átlagosnak számító gyereksorsok elemi erővel világítanak rá, hogy mi mindent veszünk adottnak egy jóléti társadalomban, amiért a világ sok szegletében keményen meg kell küzdeni. Ám Plisson sajnos semmit nem bíz a véletlenre, és a néző ösztönös megrendülését érzelgős zenével és túlstilizált képi világgal üti agyon. Eleve kockázatos, mikor egy dokumentumfilm igyekszik letagadni a kamera jelenlétét, így a jelenetek sokszor megrendezettnek hatnak, helyenként pedig egyenesen esztétizálják a nyomort. Mintha csak egy szépen megfotosopolt Unicef-naptár mozgóképes adaptációja lenne a film: jó célokat tűz ki és fontos problémákat vet fel, de csupán a bemutatott sorsok és témák felszínét karcolja meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12162