KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ernelláék Farkaséknál

Belsőfilm

Bilsiczky Balázs

Hajdu Szabolcs teljesen új utakon járja felfedező körútját.

 

Eszter és Farkas, Farkas és Brúnó, Albert, Ernella és Laura, és így tovább, párban, három- vagy négyszögben, egymáshoz, egy máshoz (kettőhöz, háromhoz) viszonyulva, megértően, elutasítóan, fejcsóválva, bőszen helyeselve, sopánkodva, így vagy úgy, de együtt. Legalábbis térben és időben, a másik társaságában. Valójában teljesen egyedül. Viszonyrendszer nélkül. Helyette hosszabb, de inkább rövidebb ideg tartó szövetségek és ellentétek, kaotikusan, egymás hegyén vagy hátán.

Hajdu Szabolcs kisköltségvetésű, baráti szívességekből összerakott filmje, az Ernelláék Farkaséknál klasszikus családi kamaradráma is lehetne egy markáns, csavaros történettel (történetekkel), vagy alaposan kidolgozott, hajszálpontosan összeillesztett karakterekkel. Pedáns esztétikai, dramaturgiai szempontból viszont se történet, se karakterek. Helyettük a hétköznapok eseményei, konfliktusai mélyen érző emberek – maguk az alkotók – által megélve és közvetítve. Saját gondolataik kifejezésével, saját viselkedési formáik bemutatásával. A színészi játék kiradírozásával és a helyébe lépő puszta megjelenítéssel. (A filmet megelőzte a Maladype színészeivel közösen előadott színpadi változat.) Bármennyire is közös a gondolkodás, hogy mit és hogyan kellene ma megmutatni a közönségnek, a hat személyiség összetettsége eltérő. A Karlovy Vary filmfesztivál zsűrije Hajduét tartották a legösszetettebbnek, így a rendező a legjobb filmnek járó Kristály Glóbusz mellé a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is megkapta. Logikus: ha a filmnek jutalom jár, egyenesen következik belőle, hogy a színészeknek is jár az elismerés. Mind a rendezés, mind a színészi játék végtelenül emberi (realista, ha tetszik).

Hajdu szemei előtt karrierje kezdete óta ott lebeg Cassavetes mintája, többször próbálta a mester módszerét beépíteni saját stílusába. Most sikerült. Ugyanazzal a hatásfokkal, ahogy a tengerentúli független film alfája és ómegája tette volna. Okkal említhetnénk még Bergmant vagy Fassbindert, előbbit a színészekre irányuló figyelem minden mást kizáró koncentráltságáért, utóbbit a teljes eszköztelenségből adódó puritanizmusáért.

A filmről filmre különböző stílust használó rendező, a legendás Simó-osztály végletekig öntörvényű fenegyereke, Jancsó szerint a fiatal és kortárs magyar film egyetlen valódi zsenije befogta a nagy elődöket és ugyanazzal a lendülettel ki is ugrott a filmezés alapvetőnek tartott összetevőinek rendszeréből. Klasszikus vagy modern, de az elejétől a végéig elbeszélt történet tehát nincs. Egy alaphelyzet van, halványan felskiccelve. Ezen a vékony kereten belül és túl egymásból adódó vagy egymástól független szituációk állnak, az egyén és a család, a szülők és a gyerekek kesze-kusza viszonyain átszűrve. Egy normális, hétköznapi család és annak résztvevői lehetséges működési mechanizmusa, az egymással folytatott játszmák, végső soron a „szubjektív én” intim csoporton belüli helye és szerepe, ami a folyamatos interakciókból kivehető. Hogy kinek milyen módon sikerül és hogyan jellemez, azt már a néző dolga értékelni. Az önértékelést sem spórolhatjuk meg, hiszen saját életünk mozzanatait látjuk viszont, pózok vagy manírok nélkül.

A mindezt képekre rögzítő operatőr-tanítványok majdnem végig ugyanazt a két szerkesztőelvet variálják: a stabil premier plánokat imbolygó szekond plánok követik és viszont, utóbbiak az egyén aktuális szemszögéhez igazítva. újabb bizonyítékát adva a szubjektív emberi lény bemutatásának, az ösztön-éntől a szuperegóig. Az igénybe vett tér is ezt a célt tükrözi. Ki sem lépünk a helyszínül szolgáló lakásból, ott viszont örökmozgóként járkálunk a szobák közt, ülünk a székekre, máskor a díványra – forog az agy, pörögnek a gondolatok. Van belőlük bőven, még a konkrét történetet is fölöslegessé teszik, csak jönnek és megágyaznak a viselkedésünknek. Hajdu nem kreál, hanem gondolkodik. Ugyanígy a többiek, saját magukat játszva, meztelen ideáik ízfokozó vagy színezőanyag nélküli bemutatásával.

A társulat tagjai rátaláltak valamire, amit a rendező elmondása szerint folytatni kívánnak. Nem nevezhetjük stílusnak, annál jóval bonyolultabb, odafigyeléssel mégis könnyen érthető. E mellett attól válik világossá és kiismerhetővé, hogy bennünk is ott van. Hajdu magukból és belőlünk forgat, a végeredmény egy radikálisan formabontó alkotás: íme, az ember.

 

Ernelláék Farkaséknál – magyar, 2016. Rendezte és írta: Hajdu Szabolcs. Kép: Szalai Márk, Tímár Gergely. Hang: Zándoki Bálint. Vágó: Papp Szilvia. Producer: Herner Dániel, Ferenczy Gábor, Muhi András, Muhi Zsófia. Szereplők: Hajdu Szabolcs (Farkas), Török-Illyés Orsolya (Eszter), Tankó Erika (Ernella), Szabó Domokos (Albert), Hajdu Lujza (Laura), Hajdu Zsiga (Brúnó), Gelányi Imre (Sanyi), Szilágyi Ágota (Imola). Gyártó: FocusFox / Filmworks. Forgalmazó: Big Bang Média. 81 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12903