KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Vili, a veréb

Varga Zoltán

Magyar, 2015. Rendezte: Gémes József. Szereplők: rajzfilmfigurák. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. 80 perc.

 

Rendezőként jegyzett második egészestés animációjával Gémes József nem a Daliás idők experimentalizmusát folytatta (lásd Filmvilág 2013/12), hanem azokat a rajzfilmeket gyarapította, amelyek a Disney-féle klasszikus animáció hagyományait hazai motívumokkal párosítva vitték tovább; a Vili, a veréb különösen tematikailag és a cselekményépítésben követi a Disney-mintát – ezért a vizuális törekvései szerényebbek. Nem ez volt az első egészestés mesefilm Gémes pályáján: az amerikai megrendelésre készült Hugó, a víziló animációs kivitelezésének irányítása is az ő nevéhez fűződik.

A Vili, a veréb átváltozás-történetbe ágyazott nevelődési mese, amelyben az indítás fantasztikus bonyodalmai végül elvezetnek a borítékolható jellemfejlődésig. A verébtündér akaratlanul változtatja madárkává Vilit, a budapesti kiskamaszt, akinek kedvelt hobbija a macskakínzás és a lövöldözés a verebekre – a kismadárként átélt napok azonban felelősségteljes viselkedésre tanítják Vilit, sőt még a verébtündér feladatát is magára vállalja.

Vili alakja két hagyományt kapcsol össze: a magyar animációt fémjelző emblematikus gyerekkarakterek markáns tagja egyfelől (különösen Mézga Aladárhoz hasonlítható, aki ugyancsak a Vilit íróként jegyző Nepp József fejéből pattant ki); madár-alteregója révén pedig az antropomorf állatfigurákhoz is társítható, kivált a Vuk címszereplőjéhez. Az utóbbihoz köti a tanulási folyamat kiemelt szerepe és az idős mentorfigura motívuma is.

A fordulatok kevéssé okoznak meglepetést, leszámítva egy bizarr epizódot az idős verébbel és a patkányokkal; a Disney-esztétika szellemében pedig még néhány éneklős részlet is kíséri a verébkalandokat: a csapatos repülés alatt hallható fülbemászó dalt („Repülni oly jó…”) nehezen veri ki az ember a fejéből, a többit viszont könnyű feledni. A Nepp-életmű meghatározó karaktertípusa, az intrikus macskafigura – ezúttal a Cili nevű szobacica – gondoskodik a bonyodalmak halmozásáról, a repülésmotívum nyomatékosításával pedig az alkotók egyszerre gazdagítják a film pszichológiai rétegét és vizualitását: a repülések összekapcsolódnak Vili fejlődésének stációival, dinamikusabbá teszik a látványvilágot és lehetőséget adnak a városi terek bemutatására. A Vili, a veréb messzemenően megfelel a gyerekközönségre szabott színvonalas rajzfilmmel kapcsolatos alapvető elvárásoknak, és ezen még a kissé elmaszatolt és túlontúl cukormázas finálé sem változtat.

Extrák: Két Gémes-rövidfilm is helyet kapott a lemezen. Az 1964-es A torkos menyét a rendező Iparművészeti Főiskolán töltött tanulóéveinek terméke, amelyben absztraktba hajló hátterek előtt elevenedik meg az izgága címszereplő „nagy zabálása”. A Nepp által írt 1976-os Sün barátomban pedig nem annyira a kiszámítható – és szomorú – csattanó az érdekes, mint inkább a figurák elmosódott, foltszerű megjelenítésmódja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12927