KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az utolsó emberig

Roboz Gábor

Blood Father – amerikai, 2016. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Peter Craig és Andrea Berloff. Kép: Robert Gantz. Zene: Sven Faulconer. Szereplők: Mel Gibson (John Link), Erin Moriarty (Lydia), William H. Macy (Kirby), Diego Luna (Jonah). Gyártó: Wild Bunch. Forgalmazó: ADS Service Kft. Szinkronizált. 88 perc.

 

Manapság már nem megy eseményszámba, ha újabb őszülő amerikai mozisztár hősködik egy akciófilmben, különösen, ha az illető ezzel a műfajjal futott be. Mel Gibsonnak a Börtönregény után megint időszerű volt egy keményfiú-főszerep, és Jean-François Richet ideális jelölt volt a rendezői posztra, a francia iparos húszéves karrierje során készített kétrészes gengszterfilm-eposzt (Halálos közellenség) és idétlen nyári vígjátékot (Egy őrült pillanat) egyaránt. A helyszín ezúttal is a poros új-mexikói határvidék, de a mostani történet főhőse egy visszavonult ex-bűnöző: a minden szempontból kudarcot vallott férfival felveszi a kapcsolatot évek óta nem látott kamaszlánya, aki magára haragított egy csapat drogkereskedőt, így együtt lesznek kénytelenek menekülni.

A forgatókönyvet az adaptálásban rutinos Peter Craig írta (Andrea Berloff-fal) saját regénye alapján, és érezhetően az a belátás munkált a háttérben, hogy a gyakori helyszínváltásokra épülő hajszasztorit a főhősök viszonyának árnyalásával lehet valamelyest feldobni. Ez sikerült is: az alkotók a nyafogós csitri kliséjének újrahasznosítása helyett strapabíró és időnként pimasz lányt raktak az apa mellé, (fekete) humorral átszínezett kapcsolatuk a film motorja. A rendező egyébként nem diktál eszelős tempót, és a túlzásoktól ugyanúgy megkíméli a közönséget, ahogy az emlékezetes akciójelenetektől, így bármennyire is jó Gibson és szórakoztató ez a bő nyolcvan perc, Az utolsó emberig címről a magyar nézőknek valószínűleg továbbra is inkább a Walter Hill-mozi fog beugrani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13006