KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Lichter Péter: Fagyott május

Félelemmel vegyes

Szalay Dorottya

„Ahol a civilizáció összeomlik, oda visszatér az erdő.” Lichter Péter egészestés avantgárd horror-filmje.

 

Az erdő – habár alapvetően olyan összetett fogalmak társulnak hozzá, mint a végtelen, az időtlen és az ismeretlen – a modern, nyugati populáris kultúrában egyre gyakrabban a fenyegetés forrásaként jelenik meg. Egy olyan ősi, pre-modern világot reprezentál, amit a „civilizált” ember az évszázadok alatt tudatosan félresöpört, de melynek újbóli térhódítása állandó veszélyként leselkedik rá. Ahogy Holmes Rolston fogalmaz: „Ahol a civilizáció összeomlik, oda visszatér az erdő.”

Ebből következően szinte magától értetődő, hogy az erdő potenciáljának kiaknázása az elmúlt évtizedekben a zsigeri félelmekre alapozó mainstream horror egyik legtöbbször ismételt panelje lett. Az átláthatatlan, kiismerhetetlen rengeteg és a magára hagyott protagonista küzdelme a pszicho-horrortól a slasher filmekig a zsáner valamennyi alműfaját megihlette. Az erdő az ipari filmgyártás perifériáján egyensúlyozó avantgárd filmesek körében is kedvelt téma, de a kísérleti filmes esztétikában a horror műfaját domináló, negatív sémával szemben inkább a vadon sokszínűsége, illetőleg kétértelmű természete válik hangsúlyossá. A horror narratívát az avantgárd esztétikával vegyítő Fagyott május az izolált hős bőrébe bújt néző és a jelentésrétegek sokaságát hordozó erdő párbeszéde.

A Fagyott május a több mint tízéves kísérleti filmes múlttal bíró Lichter Péter első hosszabb, egészestés mozgóképes munkája. Lichter, aki alkotói pályája során számos avantgárd filmes trenddel kokettált, a kézműves found footage filmek világából (Félálom, Kazetta, No Signal Detected), egy kis konceptuális kitekintéssel (Non-Places: Beyond the Infinite) érkezett el a nagyjátékfilmhez. Lichter korábbi filmjeinek, elméleti munkáinak és avantgárd filmes esztétikai preferenciáinak ismeretében a Fagyott május a korábbi formai kísérleteket összegző alkotás, és egyben a rendező első jelentős nyitása a narratív struktúra irányába.

Az experimentális hagyományoknak áldozva azonban a történet szinte alig lép túl a szinopszisban felskiccelt alapszituáción. Az új világrendet előidéző bukás körülményeit titok fedi, és a láthatatlan ellenséggel viaskodó hős személyes kálváriájáról is csak töredékinformációkat szivárogtat az alkotó. Az elbizonytalanított néző a műfajtól elvárt kapaszkodók hiányában a beláthatatlan rengeteget fürkésző hőssel kerül egy szintre, mely fúziót a következetesen alkalmazott szubjektív beállítás szentesíti. A néző saját, aktív szerepének felismerése a film első valódi próbatétele. A tradicionális befogadói attitűd hátrahagyása, a horror tematika sugallta zaklatott keresés és az avantgárd esztétika által megteremtett, önfeledt szemlélődés feszültségének megélése ugyanis a film emocionális és intellektuális élvezetének kritériuma.

A Fagyott május önálló horrorfilmként nem működik. Bár ezért részben a folyamatosan botladozó, majd a film fináléjában nyíltan elhasaló történetvezetés is okolható lenne, valójában azonban arról van szó, hogy a film nem is szándékozik kizárólag az ismert műfaji eszköztárra és a narratíva kirakós játékára alapozni a hatást. A horror tematika „mindössze” az a kitaposott csapás, melyről Lichter folyamatosan eltereli a nézőt, bele az ismeretlenbe, hogy aztán egy hirtelen vágással visszakényszerítse a járt út rendezett valóságába. A rengeteg fenségességét ünneplő, lebegő képsorok, a végtelen csendek és az éteri zenei kompozíciók együttese önreflektív merengésre készteti, míg a történetet támogató, szigorú, nyugtalan szekvenciák célzott kutatásra ingerlik a nézőt. Ez utóbbival Lichter az idegen (vadon) baljós voltát erősíti, ez előbbivel pedig annak felderítetlenségét, komplexitását és újdonságát hangsúlyozza.

Lichter filmje a civilizált ember rémálmának megvalósulása: a beláthatatlan rengeteg és a megszokás kényelméből kiszakított, modern ember territóriumainak újrarendeződése. Egy új világrend kialakulásának dokumentációja, melyben az ismert (indusztriális, narratív) vonalán fokozatosan bekúszik az ismeretlen (független, avantgárd).

 

Fagyott május – magyar, 2016. Rendezte: Lichter Péter. Írta: Bartók Imre és Lichter Péter. Kép: Gelencsér Dávid. Zene: Horváth Ádám Márton. Szereplők: Lichter Bertalan, Pálos Hanna. Gyártó: Boddah / Otto Films. 76 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13234