KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rómeó és Júlia

Ardai Zoltán

 

Nemde rövidlátó dolog folyton arra vágyni, hogy kedvünkre részesüljünk a javak készletéből, ha létre is hozhatunk javakat, amelyekből majd mások vágynak részesülni? Mondjuk, New York születéséhez először is olyan emberek kellettek, akik hátat fordítottak az akkor ismert legpompázóbb városoknak, és elmentek fenyőmagot enni, kapjon csak szabad utat a teremtés kényszere. A nagy szerelmeknek pedig egyenest alapelve, hogy nem kellenek a megálmodott álmok. Egyre fellengzősebb elv, amint múlik az idő, de sajnos máig nem tűr ellentmondást, például a legutóbbi Rómeó és Júlia-mozifeldolgozás kontraötleteit kérlelhetetlenül tönkreforgácsolta, rossz odanézni.

Főhelyen, az eredeti darab kellős közepén szaval arról Júlia, hogy Rómeót, ha ez odaveszne, csillagokká kell az Éjszakának szaggatnia, felújítván vejük az égboltot, mígnem a Föld rá se néz már a Napra, mert az Éjbe szeret bejé. Mottó ez minden nagy szerelemhez (mint egyéb szent őrületekhez is, lásd: 1848, te csillag; ha még egyszer azt üzeni). A szokott ábrándokból való kizökkenés, valami sohasem vágyott, előre kitalálhatatlan hatás vagy körülmény a kulcsa ezeknek. A veronai példázat főalakjai nem képzelegtek előre arról, milyen lenne épp az ellenséges klánból felcsípniük valakit, hát ezért megkapták. Harmatos kölcsönvonzalmukból aligha vált volna végül énekes halott, ha közben nem taszítja mániába őket a rémítő helyzetfelismerés, kibontva a viszony egyszer] színösszetételét, szerelem egyéniségét. A viszonyt a rút viselkedésű környezet gerjesztette naggyá, majd viszont nem kímélte meg, vagyis nem hagyta visszahatni magára. Tragédiává fajult az eset, így lett belőle cserépre égetett rege, és bús békülésre kélt az ismerős szürke reggel; már megjut későn okultatok.

A mostani, ezúttal amerikai filmváltozat triviális vágyálmok szerinti helyszínt kreált a regének, egy mai vagy jövőbeji mondén települést Floridában. Mercutio piros motorháztetőn feszít és soklövetűt forgat, bőre mint az ében. Tirádázása ugyanakkor szelíden betegesnek mutatja. A képi effektekkel megtámogatott modipopos dinamika és a szereplőnépség fenséges beszédstílusa kiüresítik egymást, semmiért és egészen. Amikor azonban a sületlenkedés már nem fokozható, váratlanul felülkerekedik a szöveg és a főalakokat játszó színészek tradíciós pallérozottsága; a rikító ostyából kibújik a patinás pirula. Vele ugyan előbúvik elkent zongoramuzsika és az olimpiai gálára emlékeztető dalkíséret is, de a jelmez- és díszletfantazmák, oda se neki, archaizálódnak. Rómeó még cigarettára gyújt egyszer, ezzel válik füstté mindaz, ami a csábos újrarendezési projektből eddigre megmaradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1456