KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Halál hajnalán

Nádas Péter

Valahol a Trastevere sűrűjében van egy kis étterem az utca túlsó oldalán. Ami azt jelenti, hogy a konyha az innenső oldalon van, s a pincéreknek a tálakat egyensúlyozva át kell kelniök a viszonylag szűk és elég forgalmas úttesten. Amit viszont úgy kell érteni, hogy ebben a szűk utcácskában egyáltalán nincsen is más, mint úttest. És ezen a gyalogjárón már csak azért sem fér el két autó egymás mellett, mert nem csak járókelek, hanem még a szabadon rohangáló kutyák, és az elég öntudatosan közlekedő macskák is növelik a népsűrűséget. Ha két autó reflektorja bambán szembenéz, akkor az egyiknek biztosan ki kell curukkolnia. Éjjel két óra van. Nincsen sötétség, mert mindenféle, mindenünnen világít, s a holdfény is teszi a magáét a tetők felett. Mindenki teljes hangerővel beszél, a kutyák ugatnak, az autók dudálnak, valahol zenélnek, senkinek nincsen sietős dolga, de azért senki nem késlekedhetik. Tökéletes a hangzavar. Meleg van, barna, kék alig.

Egyszer arra gondoltam, hogy akkor most szakítok magammal, s engedem, jöjjön így el a cseppfolyós, szürke hajnal. Itt várom ki, míg megérint rózsaujja.

Rómában minden úgy történik, mint Fellininél. Lassan és észrevétlenül, de azért mégis van aztán egy vágás, melytől az erekben megáll az ijedt vér, s hűl a forró szív. Még egy álmos pincér, egy kába pár, a nő cipője élesen kopog. Valahol, valami eltörik, nevetés, a zene úgy szűnik meg, akárha angyal vitte volna ki. Nincsen szín, hang, illat, íz, fény se többé. Sötétség sincs.

De ismét hallani, amint az örök falikútból valahol víz csörgedez, csobban, kicsorog a kőpárkányon. Nem tudni hol, nem tudni mióta, s még meddig, tán ezer éve, és még biztosan van ugyanennyije. A saját hangját addig nem engedheti el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=188