KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lilo és Stich – A csillagkutya

Kárpáti Ildikó

 

A „végy egy kutyát és egy gyereket” sikerreceptje átlátszó trükk már ahhoz, hogy egy Walt Disney film csupán csak erre az elnyűtt alapötletre épüljön föl. Így persze Lilo nem lehetett hétköznapi gyerek, csak egy egzotikus hawaii kislány, kicsit árva, kicsit kiközösített és ettől persze nagyon rossz. Stitch pedig nem lehetett egyszerű kutya, csak egy törvényellenes intergalaktikus genetikai kísérlet torzszülöttje, amelynek szökési kísérlete a Föld nevű primitív bolygón való landolással ért véget. Innentől a sztori azonban már ismerős: a zabolázatlan kislány és a még zabolázatlanabb – genetikailag eredetileg szupergyilkosnak programozott – „csillagkutya” egy igazi harmadik típusú találkozás keretei között kölcsönösen megzabolázza egymást. Mindennek kevéssé mélyenszántó eszmei hordaléka: a gonoszság csak a magány és a kitaszítottság szülötte, szeretettel minden jóra fordítható (beleértve a mégoly gondos genetikai manipulációkat is).

Bármennyire kiismerhető is a történet, a Lilo és Stitch azért megér egy pillantást, hiszen ezúttal is felbukkannak a Disney-filmek jellegzetes, a főhősöknél sokkal érdekfeszítőbb és humorosabb mellékszereplői, valamint a már szintén jellegzetessé vált, felnőtteknek szóló poénok, s ott vannak még az utóbbi idők sikerfilmjeire tett utalások is. A rajzok is lassan változnak: végre már nem topmodell a felnőtt női szereplő, sőt kifejezetten bumfordi – ahogy Lilo is az. Örvendetes ez a Barbi-korszak végét jelző fordulat, arról nem beszélve, hogy ettől a filmnek sokkal egyénibb, sajátosabb stílusa lesz (rejtélyes módon az alkotók mintha Gauguin tahiti festményeiből merítenének ihletet). A magyar közönségnek pedig külön öröm, hogy a film eleje egy hipermodern Star Wars-ba öntött Macskafogó-variációra emlékeztet, és az a tény is megkönnyebbülést okoz, hogy végre akad egy Disney-film, amelyben nem fakadnak minden áron dalra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2791