KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfiak

Báron György

Nincs mulatságosabb egy férfinél. Illetve: kettőnél. Összezárva egy lakásban, főzögetve, mosogatva, vasalgatva, miegymás. Képzelhetni. Tudta ezt már a Furcsa pár írója, majd legutóbb a Három férfi és egy mózeskosár ügyes francia rendezője is. Most ismét egy hölgy kacag rajtunk, férfiakon: Dorris Dörrie. Az ismerős helyzet ezúttal attól pikánsabb a szokásosnál, hogy a két férfiú közül az egyik a hősnő megcsalt férje, a másik pedig – anélkül, hogy tudná, kivel lakik együtt – annak szeretője. Ráadásul alapvetően különbözőek, a bevált „furcsa pár”-minta szerint. A férj jól vasalt üzletember, a szerető bohém művészféle. Mígnem a férj bosszúból üzletembert farag a szeretőből – nemes bosszú –, mire a feleség otthagyja, hiszen unalmas üzletemberből már van egy a háznál, ha most épp a kommunaéletmódot kóstolgatja is időlegesen.

A Filmecho mindenesetre az elmúlt évek legjobb német vígjátékának nevezte a Férfiakat, amiben lehet valami, mert az utóbbi évtizedekből aligha emlékszik bárki is nézhető nyugatnémet vígjátékra. Az NSZK filmgyártásának igazán fontos vonulatát ugyanaz a súlyos, komoly ragyogás hatja át, mint a magyar filmművészetet: mindkét országnak – s még jó néhánynak a térségben – elég vérzivataros és kudarcteljes a történelme ahhoz, hogy torkunkra forrassza a nevetést. Lehet, tényleg nincs jobb jelenleg német földön Dörrie kisasszony harmadvonalú, sete-suta vígjátékánál. Igaz, a történet az első öt perc után tökéletesen kiismerhető, a figurák sablonosak, a dialógusok laposak, mégis, időnként el-elmosolyodunk, hisz oly megunhatatlanul mulatságos, amikor egyik férfi rántottát süt a másiknak, vagy a szeretőjéről áradozik, aki tulajdonképpen a másik felesége. „A nők számára a legnagyobb titkok egyike – nyilatkozta a rendezőnő –, hogy a férfiak valójában hogyan beszélnek rólunk és magukról, ha egymás között vannak, hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak. Én mindenesetre csak idéztem, amit életem során eddig tapasztaltam…”

Ne firtassuk most, miként szerzett hiteles tapasztalatokat arról, hogyan beszélnek és viselkednek a férfiak, ha nincs nő a közelben. Érjük be annyival: össze-vissza fecsegnek, betegesen hiúak és pénzre, karrierre vágynak mindahányan. Egyszóval tökhülyék. Ebben persze lehet valami. Csak szerényen jegyzem meg, hogy sokirányú tapasztalataim szerint (melyeket többnyire akkor szereztem, amikor a nők maguk között voltak), a nők ugyanilyen hibbantak. Egyáltalán: lehet itt okosnak lenni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5141