KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szenvedély végszóra

Gáti Péter

 

A mozitól elsősorban gondtalan órákat, felhőtlen szórakozást és enyhén andalító romantikát remélő vagy követelő közönség lassan megtanulja Michel Lang rendező nevét.

Sikerének titka az a könnyed hangvétel, biztos kezű színészvezetés és körültekintően kidolgozott, a műfaj lehetőségeit és korlátait mindvégig szem előtt tartó dramaturgia, mely már hazai bemutatkozását, a Széplány ajándékba című munkáját is jellemezte. A tisztes családapa pikáns kalandokkal tarkított velencei kiruccanásának krónikája után ezúttal „komolyabb” húrokat penget a rendező.

Sokkal inkább tragédiát mint vígjátékot sejtető, félresikerült magyar címe ellenére kellemes, pergő ritmusú másfél órát kínál a Szenvedély végszóra. Az antropológus férjével boldogtalan, áldott állapotban levő rádiós műsorvezetőnő és a keleti ételkülönlegességeket kínáló étterem középkorú, jópofa tulajdonosának szerelem első látásra kapcsolatáról szóló, könnyen emészthető mese legnagyobb erénye, hogy „csak” szórakoztat. Kimaradtak a filmből a témában rejlő, de a műfaj megkövetelte stílust feltehetően megtörő giccsveszélyes mozzanatok, az oda nem illő lelki tusakodások, a lendületet megakasztó kitérők. Gyorsvonati sebességgel robog a cselekmény az előre kijelölt, nyílegyenes vígjátéki pályán, és bár a rendező semmit nem bíz a véletlenre, története a vetítés idejére mégis rabul ejti a nézőt. Minden a helyén van ebben a filmben, egyetlen kellék, kézmozdulat vagy dialógus sem tűnik esetlegesnek, rögtönzésszerűnek. A színészeknek tipikus vígjátéki figurákat kell megformálniuk, rutinból, de legalább eltéveszthetetlenül. Ez különösen a valóban fotogén, ám szerény tehetségű Clio Goldsmith számára jelent óriási könnyebbséget.

Nem tudhatjuk, hogy a kommersz felségterületén kívül mennyire mozoghat otthonosan Michel Lang. A filmvígjátékok birodalmában viszont nyugodtan rábízhatjuk magunkat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5940