KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Máskor, máshol

Takács Ferenc

Ezt a filmet már sokszor, sokfelé láttuk. Mostoha körülmények között, a kegyetlen természet előterében éli a maga zárt, öncsonkításig fegyelmezett és örötntelen életét a falu – másságot, vágyat, álmot eltűrni képtelen – paraszttársadalma. A dráma asszonydráma, a paraszt-Bovaryné története, akiben a faluba érkező idegenek, egy másféle élet sejtelmei ébresztik fel és érlelik meg a vágyat és az álmot, hogy végül – rettegve ugyan, de a végső elszántság kétségbeesésével – megcsalja urát. Azután persze – legalábbis ami a helyzetét és a külső körülményeit illeti – marad minden a régiben.

Viszont ezt a filmet így megcsinálva még nem láttuk soha. Michael Radford rendezte, s a brit filmművészet mostanában tapasztalható felélénkülésének áramában született: egy rendkívül tehetséges, komoly, mesterségét már-már megdöbbentően jól tudó fiatal rendező és egy nemzeti filmgyártás szerencsés pillanata találkozik benne, igen jeles eredményekkel.

Hogy jelesnek érezzük ezeket az eredményeket, abba kétségkívül belejátszik az a tény is, hogy egy ismerős filmet ezúttal szokatlan környezetben látunk viszont. Paraszt-Bováryné történeteket többnyire kelet- és déleurópai rendezők forgatnak, olyan országokban, ahol napjainkig fennmaradt és különböző okokból önmagán túlmutató (nemzeti, kulturális, politikai stb.) jelentősége van a falunak és paraszttársadalomnak. Radford filmje viszont Skóciában játszódik: faluja dermesztőén ismeretlen világ, melyben döbbenten fedez fel egy darab Kelet-Európát. Világa ismerős idegenségét páratlan egyensúlyozó mutatvánnyal fordítja értékbe a rendező: lélegzetvisszafojtva figyeljük, ahogy Radford regionális filmet készít. Azaz szereplőit skót-angol dialektusban beszélteti, körülrakja őket a falusi munkakultúra, szokásrend, parasztdal, közösségi szórakozási formák szociológiai és folklorisztikai érdekességű elemeivel, miközben finom tapintattal képes kikerülni az ilyen vállalkozás szokásos csapdáit: a Máskor, máshol mindvégig ment marad a göregáborkodástól, de ennek emelkedettebb változatától, a paraszt-regionalizmus külsődleges érdekességeivel manipuláló, etnografikus-szociologikus „felfedezéseket” közreadni vélő rendezői módszertől is.

Hasonló csapdát kerülget, hasonló sikerrel a történet is: a második világháború vége felé járunk, s az eldugott skót faluba – inkább afféle tanyabokor – olasz hadifoglyok érkeznek munkára. Két kultúra, két magatartásvilág együttélését, közeledési kísérleteit és áthidalhatatlan megértészavarait festi Radford filmje, ismét rendkívül finom eszközökkel. Bátran és higgadtan melegíti fel a klisét, hogy azután teljes és kielégítő pszichológiai igazságot pároljon belőle: a kézenfekvő összehasonlítást a merev, kálvinista bűntudattal vert, elfojtott, igazán feloldódni, testükkel és érzelmeikkel zöldágra vergődni képtelen skótokról és a természetes, könnyed, gátlástalan, sírni, nevetni, mások előtt érzelmet mutatni tudó olaszokról.

Hogy ez sikerül neki, ebben módszere, az angol understatement segíti a rendezőt: a minél kevesebbel minél többet mondás üdvös elve. Ebben a filmben minden „a helyén van”, a kellő fokon van a helyén: egy mondattal, arcrándulással, színárnyalattal, mozdulattal sem több, sem kevesebb, pontosan annyi, amennyi kell mindenből. Különösen áll ez a női főszereplő, Phyllis Logan játékára: ez a film voltaképpen az ő arcán játszódik, zavart mosolyában, ügyetlen kedvességében, nehezen feltörő könnyeiben, taszító csúnyaságában és lélegzetelállító szépségében. Hagyományos, „nagy”, sőt „hálás” filmszerep az övé. Ma már ritka vendég az ilyesmi a mozivásznon; még ritkább az a tökély, ahogy Phyllis Logan eljátssza ezt a szerepet.

De – ha már itt tartunk – dacosan hagyományos az egész film is: van története, eleje-közepe-vége, pszichológiája és érzelmei, emberi üzenete és köznapi tanulsága. Előadásmódja is ilyen: tájrealizmusát, ritmusát, képvilágát a tárgyát fontosnak tartó, eszközeivel hivalkodva nem játszadozó művészi szerénység és fegyelem krédója szüli. Nagy film? Nem tudom. Igen jó film, ígéretes munka, s – az ábrázolhatóság önreflexív bonyodalmain, a filmközeg rövidzárlat-paradoxonjain tépelődő metakinematográfia korában – már-már hősiesen egyszerű, szép és igaz film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6147