KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hanyatt-homlok

Történelmi handabanda

Lukácsy Sándor

 

Filmrendezők és filmkritikusok annyira megkeserítették már egymás életét, hogy kölcsönösen kialakultak – a foglalkozási ártalom ellen – a védekezés módszerei: a rendezők általában fumigálják a kritika észrevételeit, a bírálók pedig – kétségbeesésükben – élcelődve adják elő mondanivalójukat. Élcelődő kritikát írtam nem egyszer magam is, most azonban nem teszem ezt. Révész György filmje ugyanis roppant komoly kérdéseket feszeget, s ha elvicceli is őket, nekem semmi kedvem viccelődni. Öltsünk komoly ábrázatot.

 

*

 

A forgatókönyvet Vámos Miklós írta, saját regényéből. A regény főszereplőjében nem nehéz a szerző alakváltozatára ismernünk, aki életrajza valóságos törmelékeit vegyíti élete groteszk, nyomasztó, képtelen lehetőségeinek sorozatával. Valóság és képtelenség egyaránt azt sugallja, hogy ez az élet – maga az élet, itt és most – groteszk, kényelmetlen, lidérces. A regény kezdő metaforája szerint mély kútban való zuhanáshoz hasonlít. (Efféléről volt szó már Weöres Sándornál, Dürrenmattnál is.) S ahogyan a zuhanó mellett rohanva tűnnek el a kút betongyűrűi, úgy gyűrűznek egymás után az élet epizódjai: a katonai bevonulás emléke, vágóhídi asszociációval; a sikertelen felvételi vizsga, mely viszont militáris képzettársításokat kelt; a balszerencsés lakáscsere a fiatal pár nyakán maradt albérlővel; a párizsi cionista gyűlés, melyben csak igazolt zsidók vehetnek részt; a szex a mohó irodalmi szűzzel, a hintaszékbe telepedett feleség jelenlétében; a rendőrségi vegza, balos kapcsolatok miatt; a szülők sorsdarabkái: az apáé, aki belügyes volt ifjúkorában s az idegbajos anyáé, akit elektrosokkal kezelnek; az űrhajóskiképzés, a filmátvevő bizottság, az intenzív nyelvtanfolyam, az irodalmi díj – csupa hiábavalóság, semmibe futó ügy, s közben a sűrűn ismétlődő toporgások, csengetések, várakozások bezárt ajtók előtt, a kiszolgáltatottság megalázó helyzetében, melyen nem segít az ENSZ által elrendelt népcsere sem, mert a Nyugat-Németországba költözködő magyarság az új lakóhelyen is a legnagyobb magyar vircsaftba kerül; s ennyi képtelen epizód, suta kaland és lehető lehetetlenség között végül is csak egy bizonyosság: az, hogy a Duna-partra terelt zsidókat megölik a karszalagosok, mindig a zsidókat, mindig a nyilasok…

Ezekből az elemekből épkézláb regényt is lehetett volna írni, a szerzőt azonban elragadta a szürrealista írástechnika látszólagos szabadsága, holott a szürrealizmus voltaképpen a legnagyobb fegyelmet követeli, akárcsak a szabad vers, mely – a maga módján – szigorúbb szabályokat követ, mint Berzsenyi antik strófái. Vámos Miklós nem vette figyelembe, hogy semmiféle szürrealizmus nem hatalmaz föl jelentéses és jelentéstelen elemek vegyítésére; con amore vegyíti őket. A hentergésnek az irodalmi szűzzel még van (lehet) valamelyes jelentése; de hintaszék és szemtanú feleség, ez már öncélú és önkényes fioritura, tetszés szerint helyettesíthető, a szeretkezés tanúja – ha már kell tanú – lehetne krokodil is.

 

*

 

A film tartalma, menete, mondanivalója sokban különbözik a regényétől. Ami az irodalmi szövegben megemésztetlen és hivalkodó szürrealizmus volt, az a filmben idétlen handabanda lett.

A regény nem éppen mellékes, de nem is kiemelkedő epizódja: a főszereplő fiatalembert gyilkossággal vádolják, gyilkossággal, melyet akkor követtetett el, amikor a vádlott még nem élt. A filmben ezt a kafkai ambíciójú ötletet tették dominánssá, e köré szervezték a többi epizódot. Szerkezete ily módon egységesebb lett, mint a laza regényé, de milyen áron? Ami a regényben, úgy ahogy, egy léthelyzet ábrája volt, a filmben közönséges és komolytalan üldözési komédiázássá züllött. A főszereplő egyebet sem tesz, mint menekül, menekül, futva, autón, hosszú folyosókon, magas falon át, felöltözve, pizsamában, egyedül, feleségestül, kétségbeesve, reménykedve, ügyesen, ostobán, menekülés közben hevenyészve lebonyolítja a regényből ismerős szeretkezést és lakáscserét, valamint a Nyugat-Németországba települést (az űrhajóskiképzés elmarad), s hogy menekülésének vége ne szakadjon, egy-egy kedvező fordulat után újra meg újra csapdába esik, üldözői – bírák, hekusok és egyebek – szüntelenül a nyomában vannak, de hiába kapják el, hiába hurcolják akasztófa alá, onnét is megmenekül, jókor jött bombázás menti meg (a kötél is lángra kap s elég), meg kell menekülnie, különben hogyan menekülne tovább?…

Fiatalemberünk, akit a film zakatoló, üres mechanizmusa vég nélküli menekülésre ítélt, történeti tájakon halad át. Már a regény is emlegette (zárójelek közt) a Rajk-pert, a Sztálin-szobor ledöntését; a filmben a történelem kilép a zárójelek közül. Szobordöntésről nincs ugyan szó (még mit nem!), annál több szó és utalás érinti a Rajk-pert és azokat az éveket. S itt álljunk meg néhány percre.

 

*

 

A fekete dobozt, mely azokról az évekről – a katasztrófa okairól és lefolyásáról – képet adhatna, még nem nyitották föl. Szónokszék, tankönyv, újság nem siet a tájékoztatással. Információhiánytól skorbutos nemzedékek nőnek föl. Ilyen körülmények közt különösen nagy az írástudók felelőssége, hiszen amit ki-ki állít, a közönség fiatalabb – tehát túlnyomó – részének nincs módja ellenőrizni.

A film azt állítja, hogy a hamis perek rendezőinek az egész társadalom a cinkosa volt. A magányos menekülőre minden és mindenki fenekedik: jogászok, tanárok, szállítómunkások, áruló barátok, szadista némberek, zúg a halált követelők ütemes kiáltása, még a dalos ajkú kis úttörők csapata is akadályozza futásában a menekülőt. Így volt ez csakugyan? Tagadhatatlan, hogy sok volt az ütemes kiáltozás, de vétkesnek nyilvánítani az egész nemzetet? A film új mítoszt dagaszt: voltunk már bűnös nemzet mint Hitler utolsó csatlósai; most újra bűnös nemzet leszünk a Rajk-per miatt? A címke kész, a film vádol, a nemzet pedig – akárcsak a hamis perek áldozatai – nem tud védekezni. Igazságtalan ez a film: mindenkit elmarasztal, csak a főrendezőkről – a vétek-lavina elindítóiról – nem ejt szót. Így könnyű az erkölcsbíró szerepében tetszelegni.

A múlt: cinkosok gyülekezete (mondja a film); a jelen: megalkuvóké, habzsolóké. A regényben az apa – úgy mellékesen – almakompótot eszegetett kórházi ágyán. A filmben az almakompótból barackbefőtt lett (ki tudja, miért?), barackbefőtt és vezérmotívum: a befőttes üveg kézről kézre jár, mindenki nyalakodik. Érteni vélem: félig-meddig fogyasztói társadalom lettünk. A film ironizál, elégedetlen, megint csak elmarasztal. Kompromisszumra épült társadalmunkat és fogyasztói magatartását nem árt bírálni; de milyen ideológia nevében? A film szerint az önfeledt, vaksi fogyasztók útja a fasizmus felé vezet: a népcsere jelenetében Nyugat-Németország kapuja fölött a náci haláltáborok felirata fogadja az áttelepülő magyarokat: Arbeit macht frei. Barackbefőtt és fasizmus között ilyen egyszerű volna az összefüggés? Nem hiszem. Ráadásul a film zavaros is. A regény főszereplőjének nem volt neve; a filmben Deák Ferencnek hívják. S a kapu előtt éppen ő, a kompromisszumok atyja figyelmezteti honfitársait: ne lépjetek be! Nem látjátok a baljós feliratot? – Ugyan ki érti ezt?

Cinkosok múltja, ostobák jelene után mit hozhat a jövő? Ha hiszünk a filmnek: üldöztetések, menekülések végtelen szekvenciáját. Rajk-per és egyebek csak a felszín jelenségei, színezékek, alakváltozatok; a történelem mélyén mindig ugyanaz a hajcihő folyik: üldöz bennünket páncélos vitéz, üldöznek Farkas Mihály pribékjei, üldöznek a nyilasok. Zsidók vagyunk a történelemben. Rossz álom az egész történelem, s amikor – ocsúdván – azt hisszük, csak álom volt, akkor következik be a legrémesebb: kilépve a gyötrelmes hálószoba ajtaján, testünk hanyatt-homlok a semmi vizébe zuhan.

 

*

 

Azt hiszem, túlságosan komolyan vettem ezt a filmet. Megpróbáltam értelmezni, még azt is, aminek talán nincs is értelme. Ami csak lélektelen handabanda, limlom gegek unalmas egymásutánja. Bírálatom olvasóját ne tévessze meg a filmre pazarolt komolyság. Ez a film egyszerűen rossz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 06-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6532