KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Apaföld

A tékozló apa

Gorácz Anikó

Nagy Viktor Oszkár elsőfilmje a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját nyerte a 40. Magyar Filmszemlén.

 

Az Apaföldben nyoma sincs az elsőfilmes rendezők mindent megmutatni akarásának; Nagy Viktor Oszkár mesteremberi attitűdje szikár parabolává csupaszítja az „így jöttem”-történetként is értelmezhető apa-fiú drámát. A filmbéli apa frissen szabadul a börtönből, otthonhagyott fia rideg elutasítása nem könnyíti meg a hazaérkezését, ahogy volt bűntársai sem, akiknek szúrja a szemét, hogy a férfi a távolléte alatt elhatározza, új életet kezd. A bűnözésből szerzett pénzen földet vásárol, és fiát nagy nehezen rábírva az együttműködésre, művelni kezdi. Mielőtt termékennyé válna a megmunkált föld, mielőtt a szőlővessző kihajtana, a történet véget ér, és csak a csupasz karók merednek az égnek zord mementójaként az egymást követő generációk örök ellentétének, ami sokszor csak a földben csillapszik le.

A szülőkkel vívott csaták, a dühödt gyermeki lázadás, az Ödipusz-komplexussal átitatott apa-fiú rivalizálás az egyedi történetet általános érvényű tantörténetté, parabolává tágítja. Az identitás- és útkereső dráma névtelen szereplői helyére ki-ki behelyettesítheti a saját nevét, mert minden ember életében eljön az a pillanat, amikor döntenie kell: azt az utat járja, amit a szülei, vagy új ösvényt keres. A készen kapott minta, a bejáratott mechanizmusok sokszor kényelmesebbek, mint a sosem próbált megoldások, a filmbéli fiút – bár megveti „sittes” apját – ezért csábítja a gyors pénzszerzéssel járó bűnözői életforma. De nincs könnyű helyzetben az apa sem, az idősödő férfinak minden lelkierejét mozgósítania kell, hogy változtatni tudjon addigi életén és fiával való kapcsolatán.

A letisztult szerkezetű film képileg, dialógusban és a jelenetek szintjén is kiemeli az apa és a fiú életének párhuzamait. Kettejük kommunikációját rendkívül hasonló személyiségük teszi szinte lehetetlenné. Az apa nem akarja, hogy fia olyan legyen, mint ő, és a fiú sem akar hasonlítani az apjára, de bármennyire lenézi apját annak múltja miatt, rivalizál is vele. A film egyik kulcsjelenete, mely fényképezésben is eltér a mű egészétől – a lassú kameramozgás uralta, szépen komponált beállítások után kézikamerás felvétel –, amikor a fiú skorpiót tesz apja „nászi” ágyába, hogy nagynénjét, az új asszonyt elüldözze. A fiút nem csak az zavarja, hogy a nagynéni anyja ruháin túl az apját is birtokba vette, hanem az is, hogy az ő szerelmi próbálkozását viszont elutasította.

A két egyenrangú (fejlődés)történet felveti a kérdést: kiről szól a film, ki a főszereplő? Az éppen hazatérő tékozló apa, akinek makacs elhatározásával és fiát munkaterápiával jó úton tartani kívánó szándékával könnyen azonosulunk, vagy a fiú, akivel – ismerős dühe ellenére – kevéssé tudunk azonosulni; nemcsak eltökélt, gonosz arca, de dacos, megbocsátani képtelen személyisége sem teszi szimpatikussá számunkra. Ebben a lepedőteregetős balladai világban is szükséges, hogy értsük a fiú dühét, hiszen a megbocsátás bekövetkeztének vagy elmaradásának csak akkor van katartikus hatása, ha tudjuk, a börtönviseltségen túl a fiú eredendően miért haragszik az apjára. (Talán az apa börtönben volt, amikor az anya meghalt? Vagy éppen ellenkezőleg: az apa azért adta bűnözésre a fejét, mert félárva fiát csak így tudta eltartani?) Úgy tűnik, a történet eredetileg a fiúról szólt, de az apa (Derzsi János) küzdelme elhalványította a fiú vívódását. Ebben a filmben a felelősségvállalásnak nagyobb a tétje, mint a lázadásnak, hiszen a tékozló fiú drámájában mindig a hazavezető út a nehezebb és izgalmasabb, nem pedig az elcsavargás.

Ha a szöveg előtt mottó áll, az nem csak a szerző példaképét vagy a mű előképét idézi meg, de meghatározza az alkotás szellemiségét, szemléletmódját és tematikáját is. Az Apaföld mottója nem a szöveg elején, hanem pontosan a film közepén található: a mozi a moziban jelenetben Gaál István Magasiskoláját vetítik. A Magasiskola röptetés-jelenete a korlátozott szabadság szimbóluma, ami az Apaföldben a börtönből szabaduló apa és a vele egy családban élő fia beszűkült lehetőségeit, valamint a kényszerpályán mozgó apa-fiú kommunikáció korlátait mutatja. Az idomításra a fiú földműveléssel szembeni ellenállásának felszámolása rímel, és szintén Gaál parabolájával közös motívum a fiatalabb és az idősebb férfi státuszharca és szerelmi rivalizálása. Az idézetválasztás ez esetben olyannyira pontos, hogy a filmre is ráillik, amit Bikácsy Gergely írt a Magasiskoláról: „mai szemmel is merevnek, túl szabályosnak, olykor kimódoltnak látszik”.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9739