KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rango

Varró Attila

Rango – amerikai, 2011. Rendezte: Gore Verbinski. Írta: John Lango. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: Blind Wink / GK Films / Nickelodeon Movies. Forgalmazó: UIP- Duna Film. Szinkronizált. 90 perc.

 

A posztmodern komédiák számára mindig is kiváló főhősnek bizonyult az alakoskodó színész figurája, aki a sors szeszélye folytán a valóságban is kénytelen életre kelteni szerepét (GalaxyQuest, Veszélyes éj, Dave), arra azonban eddig még nem volt példa, hogy a hősfigurát ráadásul egy kaméleon alakítsa, aki szó szerint rendre más bőrbe bújik. Az antropomorf állatkákra építő rajzfilmvígjátékok azonban erre is lehetőséget teremtettek, megajándékozva lelkes közönségüket a Rangóval, amiben a Három amigó és a Zelig randevúzik egymással Leoneföld poros kisvárosában.

Az ezredfordulós műfajátiratokhoz vonzódó Gore Verbinski nem először idomít digitális kisállatokat szélesvászonra, míg azonban az Egértanyában beérte a kötelező műfaji intertextekkel Godzillától az Apokalipszis mostig, a friss mű mindezekhez már egy teljes műfaj digitál-paródiáját használja keretként. Miként címe is mutatja, a Rango (Django+Ringo) a ’60-as évek olasz westernfilmjeiből szemezget össze magának kalandtörténetet (a helyi kiskirálytól elnyomott városkába érkező rejtélyes idegen felszabadítja a közösséget a kapitalista elnyomás alól), megfejelve a Kínai negyedből átemelt vízbitorlási konfliktussal és a kortárs élvezethez szükséges friss idézetekkel (többek közt A Karib-tenger kalózaival). Verbinski filmje azonban bizarr spirituális mellékszálával (lásd az armadillo figuráját) és szürreális víziójeleneteivel inkább tekinthető az El Topo, mintsem a Dollár-trilógia paródiájának, hiába bukkan fel – egyfajta modernista ellenpontként – maga a Névtelen Ember is egy álomszekvencia erejéig. Ezzel és a kifejezetten nyomasztóra formált menazsériával a Rango kilép saját műfaja fő célközönségének hatóköréből és nyíltan a felnőttnézők kegyeit keresi, új kalandokra csábítva őket a Shrek-tanyáról indult ösvényen – a Tarantino- vagy Burton-féle műfajérzékenység és humorérzék híján azonban csak üres zsánerpetárdákat puffogtat sorra az út szélén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10569