Francia vér

Gaspar Noé: Szerelem

Arcon spriccel a 3D

Gyenge Zsolt

A cím szerelmet ígér, de a kép megmarad a szexnél.

Fiatal önjelölt rendezőzseni meséli első filmjének nagy ötletét a szerelemmel átitatott szex ábrázolásáról egy enyhén ironikus felhangú jelenetben a Szerelem (Love) közepe táján – ezzel az önreflexívnek szánt gesztussal próbálja Gaspar Noé menteni a menthetőt. Egyértelmű, hogy ő sem gondol többet erről a témáról, mint önimádatban, tehetségtelenségben és ebből fakadó alkotói válságban szenvelgő főhőse, aki a rendező egyfajta alteregójaként sodródik vagináról vaginára. Szerelem a címe, de szex a tartalma Gaspar Noé legújabb filmjének, aminek Cannes-ban volt a botrányként várt bemutatója. A néhány gyönyörű szoftpornó jelenettel bíró film leginkább azt bizonyítja, hogy szerzőjét valamiért nagyon vonzzák a szerelem és a testi vágy összefüggésének kérdései, de a „se vele, se nélküle” kapcsolatok kémiájának valódi megértése távol áll tőle.

Harmincas srácot ébreszti kora reggel egy rosszul induló január elsején volt csajának őt igazán sosem kedvelő anyukája, aki a lány eltűntéről számol be neki. Ez az esemény a lakásában és kisgyerekkel meg fiatal csinos feleséggel „megvert” életében másnaposan ténfergő Murphy-ből visszaemlékezések sorozatát váltja ki. Ezen jelen és múlt közötti asszociatív ugrálás alkotja a filmet, amely szerkezet a Love legnagyobb értéke. A komplexitást az adja, hogy nem csak az emlékek felidézése szakít a kronologikus sorrenddel (olyat már sokszor láthattunk), hanem az emlékezés síkján történteket sem időrendben látjuk, így aztán tényleg figyelnünk kell, hogy valamelyest egységes struktúrát tudjunk összerakni az események sorozatát nézve. Ez a szerkezet némileg még azt is elfogadhatóvá teszi, hogy azt sem értjük meg pontosan, miként futott zátonyra a nagy szerelem, ami hősünk lelkének és a filmidőnek nagy részét kitölti.

A történet egyfajta héjanász kíván lenni, hiszen az egymást látszólag nagyon szerető és főleg kívánó szerelmesek sehogy sem tudnak a szexen kívül harmonikus együttlétet teremteni. Azonban mindehhez a filmben nincsenek meg a szükséges alapanyagok: a szereplőkről és hátterükről ágy körüli viselkedésükön kívül semmit se tudunk meg, így bármennyire szeretnénk önmagát felfaló szenvedélyként látni ezt a viszonyt, mivel a frusztrációk forrásaira vagy legalább jellegére még utalás sem történik, pusztán öncélú szenvelgést látunk. A helyzetek és főleg a karakterek laposságát kínos szalonfilozofáló bölcsességekkel, valamint olyan intellektualizáló gesztusokkal próbálja Gaspar Noé feldobni, mint a lépten-nyomon felfedezhető kultikus filmplakátok.

Szexuális melodrámaként hivatkozik a rendező e filmjére, azt sugallva, hogy a nagy múlttal rendelkező műfajt azáltal termékenyíti meg, hogy szokatlan testi nyíltságot és szenzualitást tesz láthatóvá. E törekvés akár elfogadható is lenne, azonban azért nem erről van szó, mert melodrámából egy fikarcnyi sincs a Love-ban. Egy olyan ellenszenves főhős esetében, mint Murphy és egy olyan plakátvékonyságú karakter esetében, mint a szexjeleneteken kívül nem ábrázolt Elektra, fel sem merülhet a méltatlanul félreismert főhős utólagos (bukás vagy halál utáni) megdicsőülése – ami minden melodráma elengedhetetlen tartozéka.

Ezzel eljutottunk a színészek és alakítások kérdéséhez – hiszen amikor egy szenvedéssel és szenvedéllyel teli kapcsolatot kell ábrázolni, akkor rendkívül fontos, hogy legalább a színészek képesek legyenek játékuk révén akár szóban ki sem fejezhető dimenziókat megnyitni. Gaspar Noé ebben a tekintetben komoly kockázatot vállalt, hiszen befutott arcok helyett teljes ismeretleneket választott – csak sejthetjük, hogy a szexjelenetek bevállalása sok jelöltnél kizáró ok lehetett. Azt viszont még elképzelni is nehéz, hogy rendezőnk mit látott Karl Glusman és Aomi Muyock személyiségében, ugyanis főleg az előbbiről elképzelhetetlen a vágynak, a mély érzelmeknek és az állhatatosság hiányának az a keveréke, amiről itt szó lehetne.

A Love vizualitását a szűrők intenzív használata határozza meg: a múltbeli jeleneteket, és főleg a szeretkezés pillanatait a korábbi Noé filmekből már ismert piros és sárga színekben fürdő testek látványa határozza meg. A január elsejei visszaemlékezés – a korábban a nagy szerelem környezetéül is szolgáló lakás– helyszíne szürkés-kékes hideg színekbe vonódik, kissé leegyszerűsítő módon jelezve az egykori szenvedély hiányát. A 3D technika miatt a kameramozgások a nála megszokottnál sokkal kevésbé dinamikusak, legtöbbször statikus, vagy lassan, horizontálisan mozog a felvevőgép.

A szerelem-szex-szenvedés hármasságon túl a Love másik fő témaköre az idő visszafordíthatatlansága, a tragikus esemény meg nem történtté tételének lehetetlensége – hiszen Murphy leginkább azon siránkozik, hogy ha nem csalta volna meg szerelmét, még mindig együtt lehetnének. Mint látjuk, jóval enyhébb formában, de pont ugyanott járunk, ahol bő egy évtizeddel ezelőtt az Irréversible (Visszafordíthatatlan, 2002) című film idején. Ráadásul, ha igaz, amit Noé nyilatkozott, hogy valójában a Love volt az első filmterve, csak nem talált producert, aki finanszírozta volna, akkor hirtelen rádöbbenünk, hogy ennek az embernek ez az egy, ráadásul nem túl eredeti és nem túl komplex gondolata – inkább csak ötlete – volt egész túlhájpolt karrierje során. Ha ehhez hozzátesszük, hogy másik „nagy” műve, az Enter the Void nem tematikájában, hanem vizualitásában ismétli meg a Visszafordíthatatlan vágásokat rejtő, jelenetből jelenetbe átforduló kameramozgások által meghatározott képi világát, akkor egészen elkeserítő következtetésekre juthatunk a merész szerzői film e fenegyerekéről. Például arra, hogy ha a sors fintoraként ezt a filmet készíti el a kétezres évek elején, akkor valószínűleg ma azt sem tudjuk, ki az a Gaspar Noé.

Aki a divathullámnak engedve legújabb filmjét 3D-ben forgatta, anélkül, hogy eltöprengett volna azon, mire is kell neki a látványos technika. Mert ha tényleg csak a valóság minél valószerűbb, immerzívebb ábrázolására (ahogyan azt nyilatkozta), akkor másra valóban nem volt jó, mint hogy 3D-ben lövelljen a sperma az arcunkba. Szomorú, de igazságos lenne, ha ennyi maradna meg Gaspar Noéról az utókor emlékezetében.

SZERELEM (Love) – francia, 2015. Rendezte és írta. Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Szereplők: Aomi Muyock (Electra), Karl Glusman (Murphy), Klara Kristin (Omi), Juan Saavedra (Julio), Gaspar Noé (Noé). Gyártó: Les Cinémas de la Zone/RT Features//Rectangle//Wild Bunch/. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 134 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 34-36. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12413

Cikk értékelése:

szavazat: 108 átlag: 6