KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

150 milligramm

Margitházi Beja

La fille de Brest – francia, 2016. Rendezte: Emmanuelle Bercot. Írta: Emmanuelle Bercot, Séverine Bosschem. Kép: Guillaume Schiffman. Zene: Martin Wheeler. Szereplők: Sidse Babett Knudsen (Irene), Benoît Magimel (Antoine), Gustave Kervern (Kermarec), Charlotte Laemmel (Patoche). Gyártó: Haut et Court. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 128 perc.

 

„Hé, ez Franciaország, és 2010.” – nyugtatja rezignált férje a híres gyógyszergyártó céggel hadviselést folytató doktornőt akkor, mikor az asszony éppen kocsija fékrendszerének bevizsgáltatását tervezi, néhány bedurvuló hangú email nyomán. Irène Frachon pár éves története egyenesen a francia újságok, hírportálok és esti híradók húzóanyagaiból katapultált a filmvászonra, amit nagyban elősegített az a tény, hogy nemcsak felfigyelt egy népszerű gyógyszer gyilkos mellékhatására, de több stáción át képviselni tudta, majd sikerre vitte leleplező felfedezését, amiről ezenközben személyes hangvételű könyvet is írt. A kálváriát nem tudósként, kutatóként vagy jogászként járja végig, hanem egy vidéki kórházban dolgozó, betegei révén közvetlenül is érintett tüdőgyógyászként, akit felháborított az a tény, hogy a gyártók az első vészjelzések után – visszavonás helyett – még agresszívebb marketing- és lobbimunkával remélték megúszni a bajt.

A színészi (Az én szerelmem) és rendezői (Fel a fejjel) előélettel is rendelkező Emmanuelle Bercot érthetően látott fantáziát a sztoriban és a karizmatikus, Jeanne D’Arc-ot és Erin Brockovich-ot egyaránt idéző, a kockázatokat csöppet sem mérlegelő, stratégia helyett szívvel-lélekkel harcoló „kemény csaj” heroinában, ami a 150 milligramm abszolút főhős-centrikusságában köszön vissza: a kétórás, nagyrészt televíziós stílusban leforgatott film ugyan felskicceli a leleplezéshez asszisztáló kutatók, informátorok, ügyvédek és újságírók vázlatos portréját, de ennél sematikusabban bánik el a gyógyszercég fokozatosan elszemélytelenedő vonalával, vagy a nagycsaládos hátországgal, melyben rendszerint idillien együttzenélő gyerekeket és zokszó nélkül házimunkázó férjet láthatunk. Sidse Babette Knudsen viszont könnyedén és pontosan formálja meg a virágos ingeket preferáló, bájosan egzaltált, ugyanakkor idegesítően kitartó „vidéki” doktornőt, aki a hátrányokból is erényt kovácsolva, egy működő demokráciában firtatja, mégis mennyi és milyen típusú adat kell ahhoz, hogy elérje a nyilvánosság ingerküszöbét? Irène-ből azért nem lesz tragikus hős, mert a filmbeli Franciaországban, 2010-ben erre konkrét válaszok léteznek.

Margitházi Beja


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13179