KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Ferreri halott

Csantavéri Júlia

Mégiscsak szabályszerűen távozott. Az 50. Cannes-i filmfesztivál magamutogatásának kellős közepén, május 9-én Párizsban, éppen aznap, amikor a Le Monde-nak a fesztivál hat emlékezetes pillanatát felidéző egész oldalas cikksorozata 1973. május 21-hez, A nagy zabálás bemutatója körül kitört botrány történetéhez érkezett. Kép is van az oldalon, a szintén vérig inzultált Michel Piccoli a nyelvét nyújtogatja, talán csókra vágyik, ő meg csak néz, szelíd kárörömmel, lehet, már akkor is, talán eredendően utálta a fesztiválokat meg a fényképészeket.

A tipikus milánói polgárnak született Marco eredetileg állatorvosnak tanult. Tűnődhetünk, van-e köze ennek ahhoz, ahogyan meglátta és megmutatta a bennünk élő vadat, a civilizáció vaskemény szabályainak legkisebb lazulására előbukkanó ősállatot O persze nem adott esélyt egyiknek sem, mást keresett: az állatot meghaladó, de saját civilizációs csapdáját is széttörni képes emberi integritást. Szóval olyasmit, ami nincs, de aminek elviselhetetlen, halálos hiányát a hatvanas-hetvenes években még dühödt fájdalommal kiáltották világgá sokan, például a neorealizmus csődjéből épp kiemelkedő Bellocchio és a fiatal Bertolucci, csak hogy Itáliánál maradjunk. Ferreri kritikája nem élesebb vagy illúziótlanabb, csak tárgyszerűbb, szarkasztikus, de önsajnálat nélkül való és főleg megdöbbentően előítélet-, morál- és ideológiamentes, s ezt a két utóbbit talán sohasem bocsátották meg neki. A maga idején szintén dühödt támadásokat kiváltó Méhkirálynőben a férj reprodukciós kötelességeként felfogott szexuális aktus előbb tökéletesen elszigeteli, majd a lehető legszeretetteljesebb halálba kergeti a férfit. A Dininger halottban a munkából hazatérő mérnök egy hosszú éjszaka folyamán unalmában szinte véletlenszerűen lebontja maga körül a civilizáció falait, hogy hajnalban egy könnyed, akár játéknak is tekinthető gesztussal agyonlőve alvó feleségét, végleg kiszakítsa magát ebből a világból. A nagy zabálásban négy jóravaló, jómódú, sikeres férfi egy ódon kastélyban előre megfontolt szándékkal tömi halálra magát, s a kultúra e rituális felemésztése után persze csak romok maradnak – romló húsok egy régi kertben. Nem csoda, hogy a franciák még azt is kikérték maguknak, hogy egyáltalán ők gyártották.

Ferreri azonban nem zavartatta magát és 73 után számba vette a romokat is. Jelenthet-e menekvést a testiség a lakótelep börtönében élő Gerardnak (Az utolsó asszony)? Egy kiskert és egy majomkölyök a patkányok által ellepett nagyváros (New York) peremén tengődő Luiginek (Szia, majom!)? Segíthet-e még egymáson a néma kisfiú és a felnőttvilág támadásai elől a gyerekek közé menekülő óvóbácsi (Szállást kérek)? Egyik utolsó filmjének hőse a kissé pohos mosószerügynök már csak kefélni szeret, de a nők sajnos másféle vágyakat kergetnek, őt meg furcsa lázak gyötrik, el is patkol nemsokára.

Ferreri pillantása kegyetlen volt, de sohasem hideg. Szerette hőseit, bár kinevette és halálra ítélte őket, és szerette még a görögdinnyét is, meg a tengert, a szárazföldi ember nosztalgiájával. A tenger partján talál egymásra anya és lánya a Piera történetének fájdalmas megoldásában, és tengeri vitorlás viszi tovább a Dininger gyilkossá lett hősét is Gauguin Tahitija felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1448