KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Bogey

Karcsai Kulcsár István

 

A mozi legendája végül is filmszínészek története. Jótanulóként mondjuk fel korszakos jelentőségű rendezők névsorát, bólintunk, hogy ők az igazi alkotói a filmnek, de a mitikussá vált nagy alakok mégis a sztárok maradnak: Garbo, Dietrich, Jean Gabin, Boyer, Vivian Leigh, Clark Gable... Akiknek személyisége oly erőteljesen sugárzik át az évtizedeken, hogy a celluloidszalagot felváltó új technikák, a tévé és a video biztosította újabb és újabb találkozások sem okoznak csalódást. Ezek közé a kevesek közé tartozik Humphrey Bogart.

Bogey – ahogy Amerikában becézték és ma is, negyedszázaddal halála után emlegetik – New Yorkban született a század első évében. Az első világháború alatt az amerikai haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után végigjárta a vidéki színészet iskoláját, míg végül felkerült a Broadway-re. A filmmel 1930-ban került kapcsolatba. Sokáig csak epizódszerepeket játszott. Kiugrása Leslie Howardhoz fűződő barátságának köszönhető. A nagy angol színész Bette Davis partnereként játszotta a Robert E. Sherwood színműve nyomán készülő film, az Elvarázsolt erdő főszerepét. Az egyik kulcsfigura, Duke Mantee szerepére Humphrey Bogartot javasolta Archie Mayo rendezőnek. Bogart messzemenően beváltotta a hozzá fűződő reményeket. Hidegvérű, keserű gengszterfigurájával egy egészen új típust teremtett meg az amerikai filmben. Mindez 1936-ban történt, és a kiugró siker hosszú időre eldöntötte Humphrey Bogart sorsát. Az amerikai alvilágot bemutató filmek sorában ezentúl ő lett a gengszter megtestesítője, olyan kitűnő kollegák társaságában, mint James Cagney és Edward G. Robinson. Nagyritkán a másik oldalra is átállt, rendőrt alakított. De az alvilági környezet maradt. Persze, ezek a korabeli bűnügyi filmek nemcsak profi munkák voltak, de egyben érdekes társadalomrajzot is nyújtottak, szereplehetőséget kínáltak figuráik. Humphrey Bogart nemcsak ismert, de jó színésszé is vált ezeknek az alakoknak fanyar, férfias megformálása során.

Humphrey Bogart már ezekben a gengszterfilmekben megalkotta a maga mítoszát, de 1941-ben, a műfajon belül, meg tudott újulni, ki tudott törni a fenyegető skatulyából. Ezt a változást és kiteljesedést A máltai sólyomban valósította meg. Sam Spade, a meg nem alkuvó, a különböző szabályoknak és konvencióknak fittyet hányó, lendületes és erőteljes magánnyomozó alakját Dashiell Hammett teremtette meg. Humphrey Bogart öntött lelket belé a John Huston rendezésében készült filmben. Ez a barázdált, kissé fáradt arc, a szomorkás, sokat látott tekintet, ám ezek mögött a meg nem alkuvó, elszánt férfias erő vált az alak jellegzetességévé. És Bogart színészi stílusává. Példátlan sikere volt a Casablanca című, háborús hátországot idéző antifasiszta filmjének. Az általa megformált Rick valóságos fogalommá vált. Kertész Mihály rendezte a filmet, melyet ma is állandóan sugároznak az amerikai tévé-állomások, 1943 óta szinte szünet nélkül.

Az ugyancsak 1943-ban készült Szahara (rendező: Korda Zoltán, operatőr: Máté Rudolf, zene: Rózsa Miklós) a háború alatt kialakult antifasiszta együttműködés szellemében született. A sivatagi tizenhármak című szovjet film (Mihail Romm, 1936) második világháborús környezetbe áttett változata. Bogart Joe Gunn őrmester szerepében ismét új színnel bővítette alakjai sorát. A háború utáni filmjeiben változatlanul tartott játékstílusú, sokoldalú színésznek bizonyult. 1952-ben Oscar-díjat kapott. Ennek a korszakának egyik legnagyobb alakítása A Sierra Madre kincse című John Huston filmhez fűződik. Az arany hajszolásában, a gyors meggazdagodás csalóka reményében egyre jobban tönkremegy és ronccsá válik három ember, valahol a mexikói határ közelében. Bogart, aki egy Dobbs nevű fickót alakít, a megszállottságtól az eszelősségig tárja fel egy ember fizikai és morális széthullását.

Humphrey Bogart 1957. január 14-én halt meg Los Angelesben. Akkor már egy éve beteg volt, de úgy hírlik, utolsó pillanatáig nem hitte, hogy meg fog halni. Mint ahogy a közönség mai napig sem hiszi el, hogy nincs többé. Ballonkabátban, hanyagul megkötött övvel, szemébe húzott kalappal, szája szögletében egy cigarettával átsétált a filmtörténet halhatatlanságába.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7260