KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Lille

A képzelet igazsága

Bikácsy Gergely

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

„Franciaországnak van egy nagyon gazdag és van egy nagyon értékes filmfesztiválja. A gazdag a cannes-i, az értékes a lille-i” – mondta rokonszenves öniróniával az észak-francia iparváros polgármester-helyettese. Igen: a nagy, a pompázatos fesztiválokon mindenféle protokollmanipuláció, zsűritaktika. „magasabb szempontok” is közrejátszanak a díjkiosztásnál. Kis fesztiválon nincs erre elég energia és pénz, meg aztán a filmek rendezői sem mindig világhírűek.

A magyar versenyprogram alkotói most Lille-ben mind harminc éven aluliak voltak, s ez az „ifjúsági válogatott” jól vizsgázott. Pásztor Ágnes cigánygyerekek meserajzaiból merítő a A hét iker szarvaskígyója éppúgy, mint a három főiskolai vizsgafilm, (Xantus János: És így s eképp tovább, Ledniczky Márton: Castor és Pollux, Kovácsi János: Das Lied) nagy érdeklődést, tetszést keltett, de Hegedűs László rövid kísérleti filmje („experimentális animáció”), a Vázlatok sem bizonyult rossz választásnak. Pedig például Xantus vizsgadarabjához nem ártana Hegelt olvasni, Ledniczky meg Karinthy- és Kosztolányi-motívumokból építkezett, s a fenti szerzők egyike sem túl ismert a lille-i moziközönségnél.

Kovácsi Das Liedje a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI egyik díját is megkapta kiváló és érett színészvezetéséért és a groteszk képi nyelv magas szintű alkalmazásáért. Jó lenne magyar moziban is látni...

Lille-ben idén a szovjet film egyik alig ismert élő klasszikusa, a nyolcvanéves Alekszandr Medvegykin volt a zsűrielnök, s az ő – versenyen kívül – vetített régi filmje, A boldogság az egyik nagy fölfedezés. (Pudovkin és Dziga Vertov egykori társa annak idején, a harmincas évek legelején filmvonattal száguldozott szerte Oroszországban és Ukrajnában.) Az egyik legkülönösebb szovjet film, amit láttam. Propaganda, pőrén agitatív szándék keveredik benne a legbájosabban friss humorral, népmesei hang és ravaszul csavaros, „intellektuális” fordulatok jellemzik. Naivan dovzsenkós majakovszkiji álarccal, vagy fordítva? Az ember akaratlanul azon meditál, hogyan is mutathatták ezt be a sztálini korszakban: az ellenség olyan elvetemült benne, hogy nevetnünk kell ördögi gonoszságain, a hős vöröskatona meg olyan buta szegény, hogy sajnálkozva drukkolunk neki. Inkább a „csodálatos húszas évekre” hasonlított ez a film, mint a tragikus következő évtizedre, amikor készült.

S ugyanehhez a „versenyen kívüli gazdagsághoz”: az éjfél után is vetítőben maradó néző láthatta Koncsalovszkij, Tarkovszkij és Mihalkov főiskolai vizsgafilmjeit, örömteli társak lehettünk e késői vetítéseken, a végtelen orosz kultúra mai legjobbjainak feszülten töprengő társai.

Tulajdonképpen hamis és mesterkélt lenne e beszámolóban mereven elválasztani a hivatalos versenyprogramot a versenyen kívüli vetítésektől. Annál is inkább, mert a fesztivál igazgatójának, Atahualpa Lichynek ezúttal kitűnően sikerült a verseny tematikai, hangulati egységének megteremtése. Mind a kisjáték-, mind az animációsfilm-kategóriában a szovjet filmek bemutatása után gyakorlatilag eldőlt a verseny. A zsűri és a közönség ítélete és érzelmei ritkán találkoznak ilyen pontosan.

A kisjátékfilm-nyertes Találkozás forgatókönyvét a szibériai író, Raszputyin novellájából Gleb Panfilov írta. Rendezője, Ityigilov eddig operatőrként dolgozott. A minálunk is ismert Sztanyiszlav Ljubsin mellett nagyrészt egy csodálatos, lenyűgöző színésznő, Nyina Ruszlanova érdeme a siker. Két ember találkozása egy sivár szállodai szobában. Emlékeiket elevenítgetik, gátlásosan, félszegen, harsány tréfával és fojtott könnyekkel. A vászonra lassan beárad a múlt és a szürke mindennapok vigasztalan, hajnali derengése. „Csehov” – mondta valaki. Az a Csehov, akihez, úgy látszik, a mai szovjet film a legérzékenyebben tud kapcsolódni.

Lille-nek óriási és modern egyetemi városrésze van, komoly munkát végző filmtanszékkel: tanulnak itt filmológiát, szocioképi-lingvisztikát, filmstrukturalizmust. S ez az agyontanult egyetemi közönség vált hálás és őszinte gyermekké, ez tette a fesztivál legnagyobb eseményévé Jurij Norstein félórás rajzfilmjét.

A mesék meséje (Szkázka szkázok) valószínűleg nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes filmművészet sem fog megfeledkezni róla. A képzelet indulatát nyilvánvalóan csak rajzfilmes látomás közvetíthette így, de a vetítés alatt teljesen lényegtelenné váltak a műfajhatárok. Vagy netán „korlátok”: ezek a korlátok ritkán látott gondolati és képi magasságokba engedték át az alkotót és a nézőt. Magunk is beléptünk, akár a film rajzolt alakjai, egy végtelen térbe és időbe. S ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma: mint másutt, itt is a boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít valami, életüket sohasem élhetik meg, itt havas kertekben vércseppenként óriási piros almák hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló fények. Kihunyó parázs egy elhagyott orosz faház tűzhelyében. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a félelem és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök sompolyog a félhomályos, üres házban. Valamikor (tegnap? ma? holnap?) kisgyerekek ugrókötéllel játszottak, s még egy vidám tehénke is velük ugrált – most, „egy embertelen, csupa csősz világban” ez a farkaskölyök dajkálgat egy talált csecsemőt. Emberi dallal, mert ha már az embereket szertefoszlatta a történelem, akkor az emberség már csak egy csecsemőt ringató farkas párás szemében őrződik tovább...

A fesztiválmozi dermedt csöndje és dübörgő tapsa egy egész kultúrát ünnepelt. A Mesék meséje a Tarkovszkij-nemzedék és a nyomukba lépő, hasonlóan gondolkozó fiatalabbak igaz művészetté emelt önvallomása. A rajzfilm, a képzelet legmagasabb rendű igazságával fújta szét a fesztiválon is jelentkező lapos, demagóg, üres álforradalmi (épp ezért hatástalan) szólamokat, melyek – sajnos – leginkább a „harmadik világ” filmjeit jellemezték.

A kilencedik Lille-i Rövidfilm- és Dokumentumfesztivál remekműveket is bemutatott. Maradjanak meg ezek a látogató emlékezetében, jelenjenek meg ezek a magyar filmvásznakon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7831